
Lerövidítette tíz nappal az alkotmánybíróság a kormánynak megszabott határidőt, így a kabinetnek augusztus 21-ig kell elküldenie a választói névjegyzéket a taláros testülethez.
2012. augusztus 15., 18:222012. augusztus 15., 18:22
A taláros testület korábban augusztus 31-ét szabta meg határidőként, és jelezte, hogy már aznap napirendre tűzi a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló, július 29-i népszavazás érvényességének kérdését. A népszavazáson a résztvevők többsége Băsescu menesztése mellett voksolt, de a részvétel 46 százalékos volt, ami elmaradt az érvényességhez szükséges 50 százalék plusz egy főtől. Ennek ellenére a talárosok még nem döntöttek arról, hogy érvényes volt-e vagy sem a népszavazás, így Băsescu nem térhetett vissza hivatalába.
Az alkotmánybírák azt a választói névjegyzéket kérik a kormánytól, amely alapján megszervezték a népszavazást. A taláros testület kedden azért ült össze, hogy tisztázza a korábbi ellentmondásos közléseit. Korábban ugyanis egy hibaigazítást küldött a hivatalos közlönyhöz, amelyben kérte egyik döntésének a kiegészítését. Ez a hiányzó paragrafus a külföldön élő román állampolgárokra vonatkozott, akiket a kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) kivett volna a választói névjegyzékből.
Az alkotmánybíróság azonban kimondta ebben a kiegészítő paragrafusban, hogy az államfő leváltásáról szóló népszavazást az elnökválasztást szabályozó törvény alapján kell megszervezni, így valamennyi román állampolgárnak van szavazati joga. Ez tehát azt jelenti, hogy a külföldön élő román állampolgárokat is figyelembe kell venni a népszavazás érvényességének vagy érvénytelenségének a megállapításakor.
A vitát az okozta az alkotmánybíróság keretében, hogy a hibaigazítás elküldéséről nem a taláros testület egésze döntött, hanem hat bíró, akik a testület kétharmadát teszik ki. Egyes alkotmánybírák azt is vitatták, hogy miért nem Augustin Zegrean, a testület elnöke írta alá a hibaigazítást. Ezt maga Zegrean tisztázta már a keddi rendkívüli ülés előtt. Elmondta, hogy szabadságon volt, és ilyenkor az éppen szolgálatos alkotmánybírónak joga van aláírni a dokumentumokat. A testület így megállapította, hogy törvényes volt a hibaigazítás, amely egyébként már megjelent a hivatalos közlönyben. Az alkotmánybíróságnak kétharmados többséggel kell döntenie a népszavazás érvényességéről.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!