Halottak adataival üzleteltek rendőrök és mentősök

A bukaresti rendőrség és a rohammentő-szolgálat közel harminc dolgozója ellen indult eljárás amiatt, hogy összejátszottak temetkezési vállalkozókkal, akiknek kiszolgáltatták balesetben elhunyt személyek adatait.

Rostás Szabolcs

2013. december 16., 18:422013. december 16., 18:42

A nyomozó hatóságok által hétfőn feltárt bűncselekmény-sorozat kísértetiesen hasonlít Bodzsár Márk idén bemutatott, Isteni műszak című fekete komédiájának alaptörténetére. A harminc éves budapesti rendező első, nemrég nemzetközi díjjal kitüntetett nagyjátékfilmjének mentős főszereplői az életmentés során időnként hagyják meghalni az időseket és a gyógyíthatatlan betegeket, és kenőpénz fejében egy temetkezési vállalkozót értesítenek először a halálesetekről.

A Bukarestben felgöngyölített eset gyanúsítottai az eddigi információk alapján nem részesítették kegyes halálban a pácienseket, viszont kereskedtek az áldozatok személyes adataival. A főváros törvényszéki ügyészségének tájékoztatása szerint az ügyben négy kerületi rendőrkapitányság tizenkét, továbbá a rohammentő-szolgálat tizennégy dolgozója ellen indult bűnvádi eljárás.

A gyanúsítottak közúti balesetek vagy más okból bekövetkezett halálesetek után kiadták az áldozatok és azok hozzátartozóinak adatait, elérhetőségeit a temetkezési vállalkozóknak, akik az első kézből származó információk alapján jelentkeztek szolgáltatásuk felajánlásával. A rendőrök és a mentősök 500 és 600 lej közötti összeget kaptak kenőpénzként a temetkezési vállalkozásoktól valamennyi szerződéskötés után.

Raed Arafat, az egészségügyi minisztérium államtitkára elmondta, a visszaélések ügyében a szaktárca feljelentése alapján indult nyomozás még hónapokkal ezelőtt. A minisztériumi illetékes beszámolt olyan megtörtént esetekről is, amikor a temetkezési vállalkozás még azelőtt felvette a kapcsolatot családtagokkal, hogy hozzátartozójuknál hivatalosan megállapították volna a halál beálltát. Az ügyészek hétfőn tizenhét helyszínen, többek között négy temetkezési cégnél tartottak házkutatást, és ötven gyanúsítottat állítottak elő kihallgatásra. Alice Grasu, a bukaresti mentőszolgálat szóvivője közölte, az intézmény minden információval támogatja a hatóságokat a bűntények feltárásában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Hirdetés
2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
Hirdetés