
Négy ember meghalt, kettőt pedig eltűntként tartanak nyilván Dél-Romániában a húsvéti esőzések miatt keletkezett áradások nyomán.
2014. április 22., 18:262014. április 22., 18:26
Gabriel Oprea belügyminiszter hétfőn a vészhelyzetek esetén összehívott különleges parancsnokság ülését követően elmondta, egy 80 éves férfi az Olt megyei Pobirun, egy másik férfi a Prahova megyei Bucovban, egy 13 éves gyerek az Argeş megyei Surduleşti-en, egy juhász pedig Teleormanban vesztette életét.
Oprea szerint halálukért nem a hatóságok esetleges mulasztása a felelős, hanem az, hogy az áldozatok nem vették figyelembe a figyelmeztetéseket, és megpróbáltak átkelni a megáradt vízfolyásokon. Két Buzău megyei személyt továbbra is eltűntként tartanak nyilván, miután csónakjuk, amellyel a Buzău folyón próbáltak meg átkelni, szombaton felborult, ők pedig a megáradt folyóba estek.
Gabriel Oprea elmondta, 35 települést öntöttek el a megáradt folyók és patakok. Az áradások összesen 86 települést érintettek. Kedden egyébként Teleorman megyében reggelig vörös szintű árvízriasztás volt érvényben a Vedea folyó egyik szakaszán. A Ialomiţa, a Neajlov és a Prahova folyó egyes szakaszain sárga szintű riasztás volt érvényben.
Teleorman megyében egyébként több mint száz személyt kellett kilakoltatni az elöntött településekről, a Beuca nevű faluban pedig harminc embert egy időre elszigetelt a külvilágtól az árvíz. Tătărăştii de Jos, Necşeşti, Ciolăneşti, Beuca Vîrtoape, Balaci, Dobroteşti, Siliştea Gumeşti és Frumoasa településeken 131 portát öntöttek el a megáradt folyók, és összesen több mint 40 kilométernyi útszakasz és 1068 hektárnyi termőföld került víz alá.
A károk mértékét többen is azzal magyarázzák, hogy hiányoznak a folyók kiöntését megakadályozó védművek és gátak. A helybeliek arra panaszkodnak, hogy a hatóságok és a kormány késve lépett a károk megelőzése érdekében, és felelősségre is vonták a helyszínre látogató Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettest, aki korábban a Teleorman megyei közgyűlés elnöke volt.
Dragnea ígéretet tett arra, hogy a kormány támogatni fogja a megrongálódott házak helyreállítását. Hétfőn egyébként Victor Ponta miniszterelnök is ellátogatott az árvíz sújtotta vidékekre, és a Beiu nevű faluban ígéretet tett arra, hogy a kormány mai ülésén 15 millió lejt utalnak ki gátépítésre a Teleorman folyó kordában tartása érdekében.
Rendkívüli helyzet az árvíz miatt Szerbia több városában
Kiöntött a Déli-Morava folyó hétfőn Dél-Szerbiában, a hóolvadás miatt egyre több települést fenyeget árvízveszély, több helyen rendkívüli helyzetet hirdettek – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS). Az RTS szerint tíz településen van rendkívüli helyzet a dél- és kelet-szerbiai folyók áradása miatt. Földcsuszamlások fenyegetik azokat a területeket, ahol már visszatért medrébe a hétvégén kiöntött Toplica folyó. Vasárnapig 440 embert mentettek ki az elárasztott területekről, sérültek nincsenek – közölte Predrag Marics, a szerb belügyminisztérium válságstábjának vezetője.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!