
Szeptember elsején, szórványmisszió vasárnapján délelőtt negyed tizenegy órától hálaadó istentiszteletre kerül sor Erzsébetvárosban (Szeben megye), a református templom teljes belső felújításának alkalmából.
2013. augusztus 27., 12:242013. augusztus 27., 12:24
2013. augusztus 27., 12:312013. augusztus 27., 12:31
Az igei szolgálatot Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke végzi, utána úrvacsoraosztás, ünnepi műsor következik, valamint közös ebédre kerül sor – tájékoztatott Miklósi Mátyás Csaba református lelkész. Amint tőle megtudtuk, az ünnepi műsort a gyülekezet ifjúsága szolgáltatja.
Az ünnepi istentisztelet után a gyülekezeti teremben Jakab Árpád medgyesi festőművész Szeben megyei református templomokról készült alkotásait tekinthetik meg a résztvevők, ezután közösen látogatják meg a világhírű örmény katolikus (féltornyú) templomot, majd az ünnepi ebédre a Transilvania étteremben kerül sor. Akik a közös ünnepi ebéden részt kívánnak venni, szándékukat jelezzék az erzsébetvárosi református parókián.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!