
Fotó: Boda L. Gergely
Corneliu Grosu, Maros megye prefektusa szerint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) félrevezeti a közvéleményt, amikor az ő állásfoglalására hivatkozva állítja, hogy megtartható a Székely szabadság napja alkalmából tervezett marosvásárhelyi felvonulás.
2014. március 08., 19:292014. március 08., 19:29
2014. március 08., 19:592014. március 08., 19:59
Corneliu Grosu (képünkön) szombaton sajtótájékoztatón reagált Izsák Balázs SZNT-elnök MTI-nek adott nyilatkozatára.
Izsák Balázs szombaton előbb az MTI-nek nyilatkozta, majd közleményben is tudatta, hogy mégis megtartják hétfőn a felvonulást. Elmondta, az SZNT azt követőn döntött a felvonulás megtartásáról, hogy a prefektus elhárította illetékességét az ügyben, mondván, a megmozdulást tiltó polgármesteri levél nem közigazgatási határozat. A szervezők szerint ezzel a kormány képviselője is megerősítette, hogy a polgármesteri levélnek semmilyen jogkövetkezménye nincs, tehát a felvonulás megtartható.
„Ezek a kijelentések és értelmezések hamisak, tendenciózusak, veszélyesek, és szándékosan keltenek zavart Marosvásárhely lakosságában” – idézte a prefektus reagálását az Agerpres hírügynökség. „A március 10-re tervezett marosvásárhelyi felvonulást sem a polgármesteri hivatal, sem a törvényszék, sem Maros megye prefektusi hivatala nem engedélyezte. Bármi ilyen jellegű megmozdulás törvénytelen, és a törvénynek megfelelően büntetendő” – tette hozzá a kormány Maros megyei képviselője.
Corneliu Grosu arra kérte Marosvásárhely lakosait, ne hagyják magukat félrevezetni, ne sorakozzanak fel törvénytelen akciók mellett, és ne vegyenek részt a betiltott felvonuláson. A prefektus elmondta, azért nem tartotta illetékesnek magát arra, hogy megvizsgálja a polgármester tiltó határozatát, mert sem a polgármesteri hivatal, sem a rendezvény szervezői nem juttatták el neki a kifogásolt iratot. Hozzátette, tisztsége folytán csak a polgármester rendeletét vagy a városi tanács határozatát ellenőrizheti, nem tartozik a feladatai közé két intézmény levelezésének a törvényességi vizsgálata.
Az SZNT egyebek között azért tartotta törvénytelennek a megemlékezést engedélyező, de az azt követő felvonulást tiltó polgármesteri levelet, mert az kifutott a törvényes határidőből. Az SZNT még decemberben bejelentette a megmozdulást, és a polgármester csak februárban fogalmazta meg a tiltását, noha ezt a bejelentést követő 48 órában tehette volna meg.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!