
Robert Fico szerint Pozsony és Budapest nem engedheti meg magának, hogy feszültségek terheljék a kormányközi kapcsolatokat.
2012. november 12., 18:532012. november 12., 18:53
2012. november 12., 19:192012. november 12., 19:19
„Szüksége van egymásra Szlovákiának és Magyarországnak, Pozsony és Budapest pedig nem engedheti meg magának, hogy feszültségek terheljék a kormányközi kapcsolatokat” – fejtette ki a szlovák miniszterelnök a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lapban hétfőn megjelent interjúban. Fico a szlovák–magyar kapcsolatok alakulásáról hangsúlyozta, hogy jelenlegi, második kormánya össze sem hasonlítható az első kormányával, hiszen „politikailag halottak” azok a partnerek, amelyekkel első miniszterelnöksége idején koalícióban kormányzott. „Amikor idén áprilisban, röviddel a kormányalakítás után első alkalommal találkoztam ismét Orbán Viktorral, mindketten nagyon idegesek voltunk, mert nem tudtuk, hogy mi történik majd, de hamar megállapodtunk abban, hogy nem engedhetünk meg magunknak feszültségeket és konfliktusokat” – mondta Fico. A második és a harmadik találkozón „már konkrét együttműködési projektekről” volt szó – tette hozzá, megjegyezve, hogy „természetesen még mindig van néhány kényes kérdés”. A legutóbbi találkozón ezek összeírására kérte magyar partnerét. Vélhetőleg a kettős állampolgárság, valamint a komáromi magyar egyetem és a Benes-dekrétumok ügye szerepel a listán – fejtette ki Fico, aki szerint a vitás kérdésekről januárban kezdődnek tárgyalások. „Az igazat megvallva olyan sokat kell foglalkoznom európai uniós ügyekkel, hogy kevés energiám marad a szlovák–magyar kapcsolatokra” – jelentette ki a szlovák miniszterelnök, hozzátéve, a megbeszélések eddig jól haladtak.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!