
Fotó: Nagy D. István
Fellebbezni fog az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) döntése ellen az a két RMDSZ-es honatya, akit az ügynökség szerdán közölt vizsgálati eredményei alapján összeférhetetlennek ítéltek. Az ANI szerint Klárik László háromszéki szenátor és Molnár Zsolt Temes megyei képviselő olyan tisztséget tölt vagy töltött be, amely összeférhetetlen a honatyai tevékenységgel.
2014. március 13., 17:002014. március 13., 17:00
2014. március 13., 17:072014. március 13., 17:07
Molnár Zsolt portálunknak elmondta, parlamenti mandátuma elnyerése előtt kommunikációs tanácsadóként dolgozott egyéni vállalkozói engedéllyel (PFA). 2012. december 20-án tette le a parlamenti esküt, majd karácsony után, december 27-én már kérvényezte a vállalkozói engedély felfüggesztését.
„Azért tettem meg ezt a lépést, hogy elkerüljek bármiféle adminisztratív kihágást. Kérvényemet egyébként már másnap elfogadta a cégbíróság. Úgy tűnik azonban, hogy az ANI jogértelmezése különbözik, és az engedélyem felfüggesztése nem volt elegendő” – mondta Molnár Zsolt.
A temesvári politikus egyébként nem tartja méltányosnak, hogy a feddhetetlenségi ügynökség előbb közölte a sajtóval a kivizsgálás eredményeit, mint az összeférhetetlennek ítélt honatyákkal. „Nem korrekt az sem, hogy a különböző jogi kategóriákba sorolható honatyákat egy kalap alá vették, a velük kapcsolatos megállapításokat pedig gyűjtőfogalmak használatával, egyéni körülményeik részletes ismertetése nélkül hozzák nyilvánosságra. Természetesen fellebbezni fogok a döntés ellen” – tette hozzá.
A feddhetetlenségi ügynökség szerint Klárik szenátorként nem lehetett a sepsiszentgyörgyi közművek igazgatótanácsának tagja. A háromszéki honatya elmondta, a Kovászna Megyei Tanács megyemenedzsereként a munkaköri leírásában szerepelt, hogy a közművek igazgatótanácsában képviselje az önkormányzatot, ezt 2009-ben tanácshatározattal szabályozták, és ezért nem is kapott pluszjuttatást.
Amikor 2012-ben, a választások után lemondott a megyemenedzseri tisztségről, szintén tanácshatározatban vonták vissza a megbízatását, és helyette más személyt nevezte ki.
„Amikor néhány hónappal ezelőtt az ANI közölte velem, hogy esetemben is összeférhetetlenséget gyanítanak, akkor elküldtem a két tanácshatározat hitelesített másolatát, de úgy látszik, ennek ellenére sem vettek le a fekete listáról” – magyarázta a politikus.
Hangsúlyozta, amint megkapja a hivatalos értesítést, hogy eljárás indul ellene, fellebbezni fog. Az ügynökség egyébként szerdán további 9 szenátort és 21 képviselőt ítélt összeférhetetlennek. Amennyiben a bíróság az ANI-nak ad igazat, és a döntésre a parlament plénum is rábólint, a listán szereplő honatyák elveszíthetik mandátumukat, és három évig nem tölthetnek be köztisztséget, bizonyos esetekben pedig okirat-hamisításért is eljárás indulhat ellenük.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!