Felhagy a romániai palagázkereséssel az amerikai Chevron

Felhagy a palagáz-lelőhelyek feltérképezésével Romániában és kivonul az országból az amerikai Chevron olajipari vállalat – közölte szombaton külföldi sajtóértesülésekre hivatkozva a román Hotnews.ro hírportál.

MTI

2015. február 21., 18:092015. február 21., 18:09

A kivonulást hivatalosan még nem jelentették be Romániában, de Victor Ponta miniszterelnök már a múlt év végén közölte, hogy a Chevron nem talált palagázt romániai próbafúrásai alkalmával. A szénhidrogén-termékek világpiaci árának visszaesése közepette az amerikai cég a közelmúltban felhagyott a lengyelországi és ukrajnai palagáz-üzlettel is – jegyezte meg a román lap.

A számára kedvezőtlen piaci változások mellett a Chevron erős ellenállásba is ütközött Romániában környezetvédő és településeiket féltő helyi lakosok részéről. Az amerikai cégnek több ízben le kellett állítania a próbafúrásokat a kelet-romániai Pungești községben, ahol palagázellenes tüntetők csaptak össze a karhatalommal. 2013. decemberében különleges közbiztonsági övezetté nyilvánították a térséget, ahol a csendőrök szükségállapothoz hasonló fokozott ellenőrzést vezettek be.

A palagáz-kitermelés ellenzői veszélyesnek és környezetrombolónak tartják az amerikaiak által alkalmazott technológiát, vagyis azt, hogy homokkal és vegyi anyagokkal kevert vizet sajtoljanak nagy nyomáson a kőzetbe, annak megrepesztése, illetve az ott lévő gáz kiszabadítása érdekében.

Korábban egyes román lapok arról cikkeztek, hogy Moszkva érdekeit sértené, ha Romániában elindulna a palagáz kitermelése, mert ezzel csökkenne a térség és az egész Európai Unió energetikai kiszolgáltatottsága. Az Evenimentul Zilei című jobboldali lap 2013-ban azt állította, hogy „nem a moldvai kisvárosokban és falvakban hirtelen megélénkült polgári öntudat\", hanem Oroszország áll a palagáz elleni romániai tüntetések hátterében.

Victor Ponta miniszterelnök tavaly bírálta a tüntetőket. Szerinte hasznos lenne tudni, mennyi palagázzal rendelkezik Románia, majd utána kellene dönteni, hogy kitermelik-e.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés