Felháborodás Victor Ponta „nácizása” miatt

Külföldre is elértek Victor Ponta miniszterelnök azon kijelentésének hullámai, miszerint az államfő mandátumának lejárta után „Băsescutlanítani kell az ország intézményeit, mert tízéves mandátuma olyan károkat okozott, mint a nácizmus Németországban.” Az államfő hétfőn este tiltakozott a kijelentés ellen, mondván: az komoly károkat okoz az ország hitelességének.

Balogh Levente

2014. szeptember 09., 18:042014. szeptember 09., 18:04

Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke felháborodásának hangot, és felszólította az európai szocialistákat: határolódjanak el Victor Ponta kijelentéseitől. Daul szörnyűnek és botrányosnak minősítette, hogy egy EU-tagállam miniszterelnöke a nácikhoz hasonlítja országa államfőjét. Rámutat: Băsescut demokratikus úton választották meg, két mandátuma alatt pedig az ország job helyzetbe került, mint amilyenben előtte volt.

Daul szerint Ponta „rögeszmésen” le akarta váltani az államfőt az utóbbi három évben, ennek érdekében számos antidemokratikus cselszövést és trükköt vetett be. „Ennél Románia többet érdemel” – mutat rá Daul.

Paul Brummell, Nagy-Britannia bukaresti nagykövete szerint Hitlerből csak egy volt, és nem lát új Hitlert a mai európai politikában.

Felháborodásának adott hangot Aurel Vainer, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke is. Vainer szerint megengedhetetlen, hogy a jelenlegi Romániát, vagy az elmúlt 25 év Romániáját bárki is a náci Németországhoz hasonlítsa. Leszögezte: a jelenlegi államfő mandátuma alatt működtek a demokratikus intézmények az országban. Vainer óriási politikai hibának és elfogadhatatlan gesztusnak minősítette a kijelentést.

Klaus Johannis, a jobbközép legesélyesebbnek tartott, egyébként német nemzetiségű államfőjelöltje úgy vélekedett: Pontának bármely európai országban már a kijelentés elhangzását követő napon távoznia kellett volna tisztségéből.

Ponta kedden azzal próbált védekezni, hogy a kijelentését a sajtó „propagandája” miatt félreértették. Azt mondta: totalitáriusnak tartja a Băsescu nevével fémjelzett politikát, mivel az konfliktust gerjeszt a társadalom különböző szegmensei között.

Mint ismeretes, nem ez a PSD első nácizmussal kapcsolatos afférja. Dan Șova, aki a Ponta-kormányokban nagyberuházásokért felelős, illetve közlekedési miniszteri tisztséget is betöltött, még 2012-ben egy televíziós műsorban tagadta, hogy Romániában az Antonescu-rendszer idején zsidókat gyilkoltak volna meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés