Év végéig kézhez kapják a támogatásokat

Bár sokan abban reménykedtek, hogy iskolakezdésre megkapják a Szülőföldön magyarul program keretében megpályázott nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást, egyelőre még azok az értesítések sem érkeznek, amelyekből kiderül, nyert-e a pályázó.

Szász Cs. Emese

2014. szeptember 26., 12:202014. szeptember 26., 12:20

Mivel egyre több szülő érdeklődik, hogy mikor kapják meg a támogatásokat, megkérdeztük az országban a pályáztatást lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnökét, Burus Siklódi Botondot. Az elnök hangsúlyozta: az ügyintézés rájuk eső részét még júniusban befejezték, a pedagógusszövetség ugyanis csupán begyűjti a pályázatokat, majd javaslatot tesz a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy ki kapjon támogatást, de az elbírálást Magyarországon végzik.

„Én is csak a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kommünikéjére tudok hivatkozni, amelyben azt ígérte, hogy a napokban elkezdődik a nyertes pályázatok kifizetése, és várhatóan a korábbi évekhez hasonlóan, az év végéig mindenkinek a számláján megjelenik az összeg. Amint engedélyt kapunk rá, küldjük az értesítéseket, azoknak is, akik nyertek, azoknak is, akik nem. Az értesítésekből kiderül majd, hogy mikor utalják a pénzt, illetve az is, hogy valakit miért utasítottak el. A kifizetéseket az OTP Bank intézi” – mondta a Székelyhon megkeresésére Burus Siklódi Botond. Hozzátette: akiket elutasítottak, azoknak vagy túl sok volt az iskolai hiányzásuk, vagy nem megfelelő intézménybe járnak.

Romániából idén mintegy 156 ezer közoktatásban tanuló pályázatát bírálták el pozitívan, ebből csaknem hétezer egyedi elbírálásban részesült, például 12., 13. osztályos 18. életévét már betöltött tanuló. S mintegy kétezer pályázatot utasítottak el. A hallgatói támogatásra körülbelül kétezren pályáztak, itt a visszautasított pályázatok száma is jóval kevesebb – tudtuk meg az RMPSZ elnökétől. Hozzátette: idén is Hargita megyéből pályáztak a legtöbben, Maros megye a második.

Mint ismeretes, az anyanyelvükön tanuló magyar óvodásoknak és  iskolásoknak szóló támogatás összegét módosították: 22 400 forintról 17 200 forintra csökkent. Az okokról a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Potápi Árpád János nyilatkozott. Emlékeztetett: idén a magyar kabinet 110 milliárd forintot zárolt a kormányzati kiadásokból, hogy a tavaly lezárt túlzottdeficit-eljárás elkerülése érdekében biztonsággal teljesíthető legyen a 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycél. Az intézkedés a határon túli magyarok pénzügyi támogatását biztosító Bethlen Gábor Alapot is érinti, s ennek következtében csökkent 5200 forinttal az óvodások és iskolások támogatása. A hallgatói támogatás összege változatlan marad, továbbra is 2800 forint.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés