Erdélyi Értéktár névvel, a magyar kormány támogatásával indult útjára az az értékfeltáró, megőrző mozgalom, amelynek szakmai felügyeletét a Kriza János Néprajzi Társaság vállalta magára.
2015. november 04., 12:252015. november 04., 12:25
A Magyar Értéktár 54 hungarikumot és 106 külhoni értéket tart számon, s ebből csupán öt erdélyi. Bár Jakab Albert Zsolt, a Kriza Társaság elnöke, a program társkoordinátora azt vallja, az értéktár nem mennyiségi kérdés, fontos, hogy az itthoni értékek láthatóvá váljanak.
Az Értéktár Bizottság támogatja az alulról, kisebb településekről érkező kezdeményezéseket, végső céljuk, hogy a feltárt értékek beépüljenek a közösség mindennapjaiba és erősítsék a helyi, regionális és nemzeti identitást.
A teljes írás az Erdélyi Napló november 5-én, csütörtökön megjelenő lapszámában olvasható.
Tizenkét különleges helyszín, tucatnyi izgalmas és megragadó történet – Erdély kincsei sorozatunk első évadában tömören, lényegre törően mutattuk meg azokat a természeti vagy épített büszkeségeinket, amelyekről még az itt élők is keveset tudnak.
A Drakula néven ismert Vlad Țepeș havasalföldi fejedelem sírját vélhetően Nápoly városában, a Santa Maria la Nova templom őrzi – számolt be olasz és román kutatók feltételezéseiről az Il Mattino nápolyi napilap.
Közép-európai idő szerint június 26-án, 12 óra 31 perckor sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) az Ax-4 küldetés személyzetét, köztük Kapu Tibor magyar űrhajóst szállító Dragon űrhajó.
Nicușor Dan szerint jobban el kell magyarázni a polgároknak, hogy a háború Ukrajna számára kedvezőtlen kimenetele Románia és Moldova biztonságát is érinti.
Románia az év végéig 18 darab F-16-os vadászgépet vásárol 1 eurós jelképes áron – jelentette ki szerdán Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A NATO-tagországok a hágai csúcstalálkozón megállapodtak abban, hogy tíz éven belül a bruttó hazai termékük (GDP) legalább öt százalékára növelik a védelmi kiadásaikat.
Üdvözölte egymást Nicușor Dan román és Donald Trump amerikai elnök a szerdai hágai NATO-csúcstalálkozó előtt.
A nyaralóövezetekben lévő ingatlanok árai között jelentős különbségek vannak Magyarországon belül: 1,7 millió forintos (több mint 20 ezer lejes) átlagos négyzetméterárral Tihany áll az élen, míg a sor másik végén Tisza melletti települések találhatók.
Irán rakétát indított Izrael ellen több mint három órával a tűzszünet kezdete után – jelentette az izraeli hadsereg kedden.
Izrael elfogadta a tűzszünetet Iránnal, mert elérte minden hadműveleti célkitűzését – jelentette be kedden reggel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
szóljon hozzá!