Erőszakba torkolltak az Iszlám Állam elleni tüntetések Németországban

Erőszakba torkolltak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elleni tüntetések kedd este a németországi Hamburgban és Cellében.

Hírösszefoglaló

2014. október 08., 18:272014. október 08., 18:27

A hamburgi rendőrség szerdán azt közölte, hogy nagyjából 500 kurd nemzetiségű tüntető demonstrált az IÁ ellen a belvárosban. A tüntetők kifejezték szolidaritásukat az ostromlott észak-szíriai kurd város, Kobani lakosságával, és a nemzetközi közösség fellépését követelték az IÁ ellen.

Közvetlenül a tüntetés után egy mecsetnél nagyjából 400 kurd összecsapott egy hasonló nagyságú csoporttal, amely a rendőrség feltételezése szerint az iszlám egy radikális irányzata, a szalafizmus híveiből állt össze. A vasrudakkal, kövekkel, bozótvágó késekkel felfegyverzett csoportok összetűzésében a rendőrség vízágyukat vetett be, a rendet szerda kora reggelre sikerült helyreállítani. Az összetűzésben nyolcan megsérültek.

Az alsó-szászországi Cellében pedig, ahol már hétfőn is tömegverekedésbe torkollt egy csoport jazidi és egy csoport muzulmán vitája, újabb zavargás történt. Kedd este 400 kurd nemzetiségű jazidi tüntetett békésen az IÁ ellen. A demonstráció után 250 jazidi és nagyjából 100 csecsen nemzetiségű muzulmán került szembe egymással. A rendőrség kordonokkal választotta el a két csoportot.

Számos kurd és csecsen köveket, palackokat dobálva rontott rá a rendőrökre, akik gumibot és paprikaspray bevetésével fékezték meg őket – számolt be online kiadásában a Cellesche Zeitung című helyi lap.

A jazidik főleg a kurd etnikumhoz tartozó, de saját vallást gyakorló, nagyjából félmilliós közösség, amely Irak és Szíria északnyugati, valamint Törökország délkeleti részén él elszórtan. A térségen kívül Németországban él a legtöbb jazidi, számuk hatvanezer körül lehet.

A jazidikat a muzulmán szélsőségesek „sátánimádóknak” tartják, és üldözi őket az IÁ, amely jelentős nagyságú területet foglalt el Irakban és Szíriában. Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet értékelése szerint az IÁ brutális etnikai tisztogató hadjáratot indított a jazidik ellen.

Halálos áldozatai vannak Törökországban a kurdbarát tüntetéseknek

Legalább kilencen haltak meg kedden azokban a törökországi tüntetésekben, amelyek azért robbantak ki, mert az ankarai kormány nem hajlandó katonailag beavatkozni az Iszlám Állam dzsihadistáival szemben, hogy megakadályozza az észak-szíriai kurd város, Kobani elestét. A török média híradásai szerint az ország számos városában, főleg az ország kurd többségű délkeleti térségében lezajlott tiltakozásoknak és a rendőrséggel vívott összetűzéseknek sok sebesültje is van. A rendőrség könnygázgránátok és vízágyúk bevetésével próbálta szétkergetni a tüntetőket, akik egyebek közt gépkocsikat és gumiabroncsokat gyújtottak fel.

Összecsapások robbantak ki Törökország legnagyobb városaiban, Isztambulban és a főváros Ankarában is. Diyarbakirban, a délkeleti országrész legnagyobb kurd városában öt halálos áldozatot követeltek az utcai összecsapások. A Kobanit védő kurd erők helyzetének gyors romlását látva, a kurdokat támogató Demokrata Néppárt (HDP) hétfőn felhívást intézett a törökországi kurdokhoz, hogy tüntetéseken vállaljanak szolidaritást Kobani lakosságával, és ítéljék el az IÁ támadásait, valamint a török kormány Kobanival kapcsolatos tétlenségét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés