EP-választások: vezet az Európai Néppárt

Továbbra is a jobbközép, kereszténydemokrata pártokat tömörítő Európai Néppárt (EPP) adja majd az Európai Parlament (EP) legerősebb frakcióját, de közben a kontinens számos országában előretörtek az EU-ellenes, euroszkeptikus erők, s Kelet-Közép-Európában nagyon csökkent a részvételi arány.

Hírösszefoglaló

2014. május 26., 16:252014. május 26., 16:25

A hétfőn frissített és a vasárnap éjjeli számokhoz képest valamelyest módosított – de még mindig nem végleges – adatok szerint is a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppárt nyerte meg az európai parlamenti (EP-) választásokat.

A néppártiak a voksok 28,23 százalékával 212 mandátumot szerezhetnek a 751 tagú Európai Parlamentben. Az európai szocialistákat ezen legfrissebb részeredmény szerint a szavazók 24,9 százaléka választotta, ami 187 képviselői helyre lehet elég.

A harmadik helyen a liberálisok végeztek a voksok 9,59 százalékával, amivel 72 mandátumhoz juthatnak.

Az erőteljesen jobboldali, populista pártok egyes összegzések szerint a voksok 18 százalékát kaphatták meg európai szinten, de egyelőre nem világos, hogy ebből milyen összetételű frakció vagy frakciók alakítása következhet.

A néppártiak listavezetője Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök, a szocialistáké pedig a német Martin Schulz, az EP eddigi elnöke volt. A szóban forgó pártcsaládok ezeket a politikusokat csúcsjelöltjüknek választották, vagyis az unió legfőbb végrehajtó testületének, az Európai Bizottságnak az élére szánják.

Az EP-hez eljuttatandó (és ott egyszerű többséggel megerősítendő) személyi jelölést azonban a tagországok állam-, illetve kormányfőinek kell megtenniük – elvben és hivatalosan úgy, hogy a jelölt minősített többséget kapjon a részükről.

Diplomáciai forrásból származó értesülések szerint azonban a csúcsvezetők teljes konszenzusra törekednek, és Juncker néppárti jelölését nem csupán Orbán Viktor magyar néppárti, hanem David Cameron brit konzervatív miniszterelnök is ellenzi – nem beszélve a liberális pártállású Xavier Bettelről, aki Junckert ütötte ki tavaly a luxemburgi kormányfői székből.

Jean-Claude Juncker, a néppártiak listavezetője hétfőn kora hajnalban közölte: az Európai Néppárt a jelek szerint megnyerte az európai parlamenti választást, és így jogos az az igénye, hogy elnököt állítson az Európai Bizottság élére.

Martin Schulz, az európai szocialisták listavezetője Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján ugyanakkor azt mondta: egyelőre túl korai lenne megmondani, hogy ki lehet az Európai Bizottság következő elnöke, a pártoknak előbb egyeztetniük kell arról, hogy milyen programban tudnak megállapodni.

Ami a többi politikai erőt illeti, a harmadik legnagyobb erőt a liberálisok alkotják, akik 9,59 százalékos szavazataránnyal 72 mandátumot szereztek. A negyedik helyen 7,32 százalékkal, 55 mandátummal a zöldek, az ötödiken pedig 5,73 százalékkal, 43 mandátummal a radikális baloldaliak végeztek.

A konzervatívok 5,99 százalékkal 45 helyet, a Szabadság és Demokrácia Európája nevű frakció pedig 4,66 százalékkal 35 helyet szerzett az Európai Parlamentben. A független EP-képviselők száma 39, azon újonnan megválasztott képviselőké pedig, akiknek a pártja egyetlen frakció pártcsaládjához sem tartozik, 63 lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés