
A tét az: lesz-e az Erdély-központú politikának képviselete az államfő-választási kampányban – jelentette ki kedden Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje Bukarestben annak apropóján, hogy leadta a Központi Választási Irodában (BEC) a jelöltségét támogató aláírásokat.
2014. szeptember 23., 17:162014. szeptember 23., 17:16
2014. szeptember 23., 18:012014. szeptember 23., 18:01
Szilágyinak összesen 217 369 támogatói szignót sikerült összegyűjtenie – ahhoz, hogy jelöltként regisztráljanak valakit, 200 ezer szükséges.
Szilágyi kifejtette: az EMNP és jelöltje az egyetlen regionális és regionalista jelölt, célja az, hogy tudatosan és problematikusan képviselje Erdély érdekeit. Példaként a tíz éve elkezdett, de máig befejezetlen észak-erdélyi autópálya és a brassói repülőtér megépítésének ügyét hozta fel, amelyeket a bukaresti kormányok elhanyagoltak.
„Az erdélyiek sokkal jobban menedzselnék a saját infrastrukturális ügyeiket is, mint a központ” – hangoztatta az EMNP jelöltje. Rámutatott: a párt programja a korszerű európai regionalizmuson és föderalizmuson alapszik, 25 éve küzdenek azon autonómiaformák megvalósításáért, amelyek már bizonyították az életképességüket.
Szilágyi a Krónikának nyilatkozva rámutatott: a romániai magyarság máris nyert, hiszen a két magyar jelöltnek közel 500 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie, vagyis máris többen megmozdultak, mint a legutóbbi államfőválasztásokon. (Mint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor, az RMDSZ jelöltje hétfőn 270 ezer aláírást adott le).
„Célunk beindítani a párbeszédet a románokkal és a romániai politikummal. Ha a magyarok nyernek, Erdély is nyer, ha Erdély nyer, Románia nyer, ha pedig Románia nyer, azzal Európa is nyer” – mondta Szilágyi, kifejtve: a románokkal közösen akarnak építkezni. Elmondta: számos román írta alá támogatói ívét, mivel az EMNP az egyetlen párt, amely a történelmi régiókért küzd.
Újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: a Néppárt a választások második fordulójában nem fog olyan jelöltet támogatni, aki tagadja Székelyföld létét, támadja a székely zászlót, és akinek kormányzása alatt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen magyar nyelvű képzése veszélybe került.
Egyébként kedden, a jelentkezési határidő utolsó napján adta le a támogatói aláírásokat Teodor Meleşcanu és Corneliu Vadim Tudor, és estére várták Gheorghe Funart, akivel Vadim a szélsőségesen magyarellenes Nagy-Románia Párt (PRM) elnöki tisztségéért pereskedik. Meleşcanu nagy meglepetésre hétfőn mondott le a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) éléről annak érdekében, hogy induljon az államfőválasztáson.
Meleşcanu, aki szerint döntése „az érettség jele a hazának szentel élet után”, közel 400 ezer támogatói aláírást adott le. A SIE eddigi vezetője az eddig ismeretlen Társadalmi Igazságosság Pártja jelöltjeként indul. Megjegyezte: a párt és néhány civil szervezet – például a Demokrácia a Jog Által Alapítvány – csupán támogatja, ő független jelöltként száll harcba.
Közölte: azt a mintegy 40 százaléknyi polgárt kívánja megszóljtani, akik eddig távol maradtak a szavazásoktól, és a normalitás állapotát hoznak vissza, amikor az állami intézmények úgy működnek, ahogy kell, és az államfő is a törvények szellemében működik együtt a többi intézménnyel.
Mint kiderült, az aláírásokat a Mircea Dogaru tartalékos ezredes vezette tartalékos katonák szakszervezete gyűjtötte össze a számára. Dogaru szerint a szervezetet „civil szervezetek”, illetve a Meleşcanut is indító, általa baloldaliként meghatározott párt kérte fel, hogy gyűjtsön aláírásokat a volt nemzeti liberális párti SIE-vezető, illetve Gheorghe Funar PRM-elnök számára.
Meleşcanu 2012 óta állt a SIE élén, ekkor jelölte őt a PNL a miniszterelnökké kinevezett Mihai Răzvan Ungureanu helyére. Lemondása után ideiglenesen Silviu Predoiu tábornok vezeti az intézményt.
Eközben Victor Ponta miniszterelnök úgy vélekedett: Meleşcanu utódját nem Traian Băsescu decemberben leköszönő eddigi, hanem a novemberben megválasztott új elnöknek kellene megválasztania, mivel szerinte Băsescu már nem rendelkezik legitimitással.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!