Emelkedett decemberben a nettó átlagbér

Mintegy 110 lejjel, 6,7 százalékkal emelkedett decemberben a nettó átlagbér novemberhez képest, elérve az 1760 lejt – számolt be az Országos Statisztikai Intézet (INS). A fizetések a legtöbb gazdasági ágazatban növekedtek, ez főként a téli ünnepek alkalmával adott prémiumoknak, illetve a termelés növekedésének tudható be.

Kőrössy Andrea

2014. február 06., 18:252014. február 06., 18:25

2014. február 06., 18:262014. február 06., 18:26

Az átlagbér továbbra is a pénzügyi közvetítői szektorban a legmagasabb, több mint 4500 lej, ezzel szemben az év utolsó hónapjában ugyancsak a vendéglátó-iparban dolgozók keresték a legkevesebbet, átlagosan 940 lejt. Legnagyobb mértékben, 26,7 százalékkal a kőolaj-feldolgozó szektorban emelkedtek a juttatások, de 21-23 százalékos növekedést jegyeztek a gyógyszergyártó, és elektronikus cikkeket előállító cégeknél is.

A földgáz-kitermelésben, valamint a papírgyártásban dolgozók 19 százalékkal kerestek többet, mint novemberben, míg a közüzemi alkalmazottak, az ingatlanügynökök, biztosítási szakemberek, valamint a dohánytermékek gyártásával foglalkozók átlagfizetése 15–18 százalékkal volt nagyobb. Elenyésző mértékben, 3 százalékkal csökkentek ugyanakkor a bérek a légi szállítói szektorban.

A nettó átlagbér a közszféra legtöbb ágazatában is magasabb volt decemberben: az egészségügyben 1,8, a közigazgatásban pedig 1,1 százalékkal kerestek többet, ezzel szemben a téli szünidő miatt a tanügyi alkalmazottak juttatása 3,7 százalékkal volt kisebb.

A tavalyi év utolsó hónapjában a nettó átlagbér 3,7 százalékkal haladta meg a 2012 azonos időszakában jegyzett adatokat. Novemberben egyébként 1650 lej volt a nettó átlagfizetés, ez a megelőző hónaphoz képest 35 lejes, 2,2 százalékos növekedést jelentett. Novemberben szintén a pénzügyi közvetítői szektorban dolgozók keresték a legtöbbet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés