
Beidézte Ion Iliescu volt román államfőt és Virgil Măgureanut, az 1990-ben alakult Román Hírszerző Szolgálat első igazgatóját szerdán a román legfőbb ügyészség.
2015. október 21., 11:552015. október 21., 11:55
2015. október 21., 12:562015. október 21., 12:56
1990. június 13. és 15. között Zsil-völgyi bányászok dúlták fel a román fővárost, hogy „megvédjék” Ion Iliescu akkori államfő hatalmát. A bányászok tüntetőket, diákokat és egyszerű járókelőket bántalmaztak, feldúlták az ellenzéki pártok székházát. A bányászjárásnak több halálos áldozata és sok száz sebesültje volt.
A legfelső bíróság idén márciusban járult hozzá ahhoz, hogy az el nem évülő bűncselekmények – emberiesség elleni bűntettek és szándékos emberölés – esetében a legfőbb ügyészség újranyissa a korábban vádemelés nélkül lezárt bányászjárás aktáit. A kétezres évek elején indult vizsgálat során Iliescut más állami vezetőkkel együtt azzal gyanúsították, hogy szándékosan provokálták ki az erőszakos cselekményeket az ellenzékkel való leszámolás érdekében, ám a dossziét – bizonyítékok hiányára és eljárásbeli hiányosságokra hivatkozva – 2009-ben lezárták. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) tavaly szeptemberben az 1990-es atrocitások kivizsgálására és kártérítésre kötelezte a román államot.
Szerda reggel a legfőbb ügyészég nevek említése nélkül annyit közölt, hogy a legfőbb ügyész október 16-i rendelete értelmében a katonai ügyészek emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával folytatják a bűnvádi eljárást az 1990. júniusi bukaresti Egyetem-téri tüntetés erőszakos leverése ügyében, amelyben lőfegyver okozta sérülések következtében négy ember meghalt és három megsebesült. A kommüniké szerint kiterjesztették a gyanúsítottak körét olyan volt tisztségviselőkre, akik 1990-ben az ország civil és katonai hatóságait vezették.
A 85 éves Ion Iliescu – akit volt államfőként az állami testőrszolgálat (SPP) véd – sem érkezésekor, sem távozásakor nem nyilatkozott a legfőbb ügyészség előtt várakozó újságíróknak. Virgil Măgureanu volt hírszerzési igazgató az ügyészségről távozva megerősítette, hogy a bányászjárás ügyében idézték be, és annyit mondott, hogy semmilyen emberöléssel kapcsolatban nem tartja magát bűnösnek.
A büntető törvénykönyvnek az ügyészség által megjelölt paragrafusai olyan, a civil lakosság elleni általános és módszeres támadásra vonatkoznak, amelyek során embereket ölnek meg, testi, vagy szellemi épségüket károsítják, illetve egy bizonyos csoport tagjait politikai, faji, nemzeti, etnikai, vallási, vagy szexuális okokból üldöznek és alapvető emberi jogaik gyakorlásában korlátozzák őket.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!