
Jelentős ellentmondások vannak a kormány autópályatervei és a Dan Şova közlekedésügyi miniszter által korábban bejelentett infrastrukturális elképzelések között: míg a tárcavezető nemrég arról beszélt, hogy hat év múlva Románia sztrádahálózatának hossza eléri a 2400 kilométert, egy kormányzati dokumentum szerint 2020-ig ezer kilométernél is rövidebb autópályán haladhatunk majd az országban.
2014. április 17., 19:582014. április 17., 19:58
A közlekedésügyi minisztérium szerdán hozta nyilvánosságra a közúti, vasúti, légi és hajózási infrastruktúrára vonatkozó átfogó beruházási tervét, amely összesen 530 – a tárca, illetve a kabinet számára prioritásként kezelendő – projektet tartalmaz.
Victor Ponta miniszterelnök a kabinet szerdai ülésén elmondta: a tervet május 15-ig bocsátották közvitára, majd „a szükséges eljárásokat követően” a kormány a konkrét intézkedéseket elküldi az Európai Bizottságnak. „Így végre tisztán láthatjuk, hogy mely projekteket kell prioritásként kezelnünk, illetve melyek esetében pályázhatunk európai uniós finanszírozásra” – magyarázta a kormányfő.
Az átfogó terv szerint Romániában 2020-ig összesen 993 kilométer autópályát építenek ki, holott Dan Şova a múlt héten még úgy nyilatkozott: a hazai sztrádahálózat hossza 2020-ig 2440 kilométer lesz, sőt ígérete szerint a munkálatok 90 százaléka – 1500 kilométer autópálya – már 2018-ig elkészül. Eszerint a következő esztendőkben a kormánynak évente 300 kilométer sztrádát kellene építenie. A tárcavezető erről egy, a romániai infrastruktúráról szóló rendezvényen beszélt.
Az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) legutóbbi adatai szerint egyébként jelenleg az ország használatban lévő autópálya-hálózata 646 kilométer, ebből 242 kilométert az elmúlt két évben adtak át. A Ponta-kormány tavaly hat – összesen 247 kilométernyi – szakasz megépítésére írt ki versenytárgyalást, a tervek szerint pedig idén ugyancsak hat projektre – 375 kilométernyi sztráda kivitelezésére – hirdetnek licitet.
A közlekedésügyi tárca által szerdán bemutatott átfogó infrastrukturális terv kidolgozásában a kormány tanácsadója az amerikai AECOM vállalat, amely 9,5 millió lej értékű megállapodást kötött a román állammal. A kormány az elképzelések szerint június végén fogadja el a tervet, amelyet a továbbiakban az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia. A több mint félezer projekt 43 százaléka a közúti, míg 36 százaléka a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére vonatkozik.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!