Elsőfilmes román rendező nyerte az Arany Medvét

•  Fotó: Berlinale

Fotó: Berlinale

Adina Pintilie elsőfilmes román rendező Touch Me Not (Ne érints meg) című alkotása kapta meg a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton.

MTI

Bács Béla János

2018. február 24., 21:542018. február 24., 21:54

2018. február 25., 01:062018. február 25., 01:06

Adina Pintilie dokumentarista stílusban készített alkotását a kritikák radikális kísérleti filmként jellemezték, amely a szexualitás témáját dolgozza fel tabuk nélkül.

A több mint kétórás román-német-cseh-bolgár-francia koprodukció egy nő történetét meséli el, aki mások mellett pszichiáterhez és férfi prostituálthoz fordul segítségért, mert nem bírja elviselni mások érintését.

Tom Tywker, a nemzetközi zsűri elnöke a díjátadó gálán a döntéssel kapcsolatban elmondta, hogy társaival nagyon sokat beszélgettek a versenyfilmekről, nem egyszer hosszabban, mint az adott alkotás játékideje.

A beszélgetések során

Idézet
rájöttünk, hogy nemcsak azt akarjuk méltatni az elismerésekkel, hogy mire képes a mozi, hanem azt is, hogy hová juthat el még

– mondta a többi között a Felhőatlasz és a Lé meg a Lola című sikerfilmekről ismert német rendező.

Adina Pintilie a legjobb elsőfilm 50 ezer euróval (15,5 millió forint) járó díját is megkapta. A 38 éves művész az első román rendezőnő, aki elnyerte az Arany Medvét, és öt éven belül a második román fődíjas a Berlinalén.

Az elismerést 2013-ban Calin Peter Netzer Pozitia Copilului (A gyermek fekvése) című filmje kapta.
Tavaly Enyedi Ildikó Oscar-díjra jelölt Testől és lélelkről című alkotását tüntették ki az Arany Medvével.

A világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja az idén sem ért véget magyar vonatkozású díj nélkül,

Bucsi Réka magyar animációs filmes dániai alkotásként versenyző Solar Work című rövidfilmje 20 ezer euróval járó az Audi Short Film Award nevű elismerést kapta meg.

A nagyjátékfilmes mezőnyben az idén 19 alkotás indult. A legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét a Berlinale nyitófilmje, Wes Anderson Isle of Dogs (Kutyák szigete) című alkotásának ítélték oda. A jövőbeli Japán kitalált helyszínein játszódó animációs filmmel – amelyben egy kisfiú keresi elrabolt kutyáját – az amerikai rendező a kritikák szerint ismét bizonyította zsenialitását.

A díjat a rendező távollétében az egyik legnagyobb hatású kortárs amerikai filmszínész, Bill Murray vette át, megjegyezve: „nem hittem volna, hogy kutya leszek egy filmben, és medvét viszek haza érte”.

Wes Anderson legutóbb 2014-ben indult a Berlinalén, Grand Budapest Hotel című munkáját a zsűri nagydíjával – egy Ezüst Medvével – tüntették ki.

Az év első jelentős nemzetközi filmszemléjén a zsűri nagydíját ezúttal egy másik visszatérő versenyző, a lengyel Malgorzata Szumowska kapta Twarz (Bögre) című szatírájáért, amely a mai vidéki Lengyelországot mutatja be egy fiatalember történetén keresztül, akit egy súlyos arcműtét után kitaszít a környezete.

A legjobb női alakításért járó Ezüst Medvét Ana Brun kapta, aki egy idős leszbikust alakít a Las herederas (Az örökösnők) című paraguayi filmben. Az alkotás elnyerte a fesztivál alapítójának nevét viselő Alfred Bauer-díjat is. Ezt az elismerést mindig olyan filmnek ítélik oda, amely a zsűri szerint új távlatokat nyit a filmművészetben. A rendező, Marcello Martinessi a díj átvétele után azt mondta, reméli, hogy filmje hozzájárulhat ahhoz, hogy az erősen konzervatív Paraguay társadalma nyitottabbá, elfogadóbbá váljék.

A legjobb férfi alakításért járó Ezüst Medvével Anthony Bajont tüntették ki, aki a La priére (Az imádság) című francia drámában egy drogfüggőséggel küzdő fiatalembert játszik. A legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medvét a Museo (Múzeum) című spanyol-brit koprodukciónak ítélte oda a zsűri.

A valamely alkotói területen – zene, díszlet, vágás, kosztüm vagy kameramunka – mutatott kiemelkedő teljesítményért járó Ezüst Medvét Elena Okopnaja, a Dovlatov című orosz film jelmeztervezője kapta.

A nagyjátékfilmes mezőny nagy vesztese az idén a német film.

A 19 munka között 4 német film is volt, de egyiket sem díjazta a zsűri.

A rövidfilmes zsűri fődíját, a kategória legjobbjának járó Arany Medvét a The Men Behind the Wall (A férfiak a fal mögött) című izraeli alkotás, Ines Moldavsky rendezése kapta. Az Ezüst Medvével egy Ruandában született svájci rendező, Samuel Ishimwe Imfura című rövidfilmjét tüntették ki.

A német főváros központjában, a Potsdamer Platz mellett álló Berlinale-palotában (Berlinale Palast) megtartott gálán több mint 1600 vendég vett részt, Az Arany Medvét és az Ezüst Medvéket Dieter Kosslick fesztiváligazgató és a zsűri tagjai adták át. A ceremónia a győztes film vetítésével zárult.

A Berlinale a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, és a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. A 11 napos szemlén 78 országból 385 filmet mutattak be. Az utolsó nap csak a közönségé:

vasárnap a fesztivál helyszínein még egyszer levetítik a különböző szekciók legsikeresebb alkotásait.

Adina Pintilie •  Fotó: Berlinale Galéria

Adina Pintilie

Fotó: Berlinale

Touch me not (Ne érints meg) – román, német, cseh, bulgár, francia koprodukció, világpremier Adina Pintilie rendezésében

Merész és sokoldalú megközelítése egy olyan témakörnek, melyet tabuk öveznek és melynek tárgyalási horizontját merev társadalmi normák szabályozzák.

Intimitás, szabadság, érintés, társadalmi örökség, szex és erotika. A film ötvözi a dokumentum jelleget a művészi kivitelezéssel és bemutat néhány terápiás helyzetet is.

korábban írtuk

Berlinale 2018: a filmfesztivál és a város
Berlinale 2018: a filmfesztivál és a város

Habár több mint 24 órát kell még várnunk addig, amíg Dieter Kosslick a Berlinale nemzetközi filmfesztivál igazgatója és Tom Tykwer a hat tagú zsűri idei elnöke megnyitják a Berlinale 68. kiadását, a belépőjegyek megvásárlásáért már elkezdődött a „harc”.

14 alma – 2018-as taiwani, myanmari világpremier Midi Z rendezésében. Dokumentumfilm a Fórum szekcióban.

Az álmatlanságban szenvedő sikeres üzletembernek egy jósasszony 14 napos kolostori tartózkodást javasol, mely idő alatt naponta meg kell ennie egy almát. Az úton a kamera is elkíséri őt, így

a néző is bepillantást nyerhet egy burmai budhista kolostor mindennapjainak néhány részletébe.

korábban írtuk

Elkezdődött a 68. Berlinale
Elkezdődött a 68. Berlinale

A 68. Berlini filmfesztivál nyitóünnepségét Anke Engelke német színésznő moderálta. Sajátos német humorával ezúttal is magával ragadta a közönséget, érintve az Egyesült Államok elnökét, a főváros polgármesterének szexuális orientációját és a #metoo mozgalmat is.

Nem kevésbé érdekesek azok a jelenetek, melyek a kolostort kiszolgálókat és a szerzetesekhez segítségért forduló lakosságot mutatja be. Vajon, mi az ami meglepőbb lehet számunkra? –a bemutatott világ mássága vagy azok az élethelyzetek és viszonyok, melyek hasonlóságot mutatnak az általunk ismertekkel.

korábban írtuk

Berlinale 2018: második nap, második világpremier – román dokumentumfilm a fociról
Berlinale 2018: második nap, második világpremier – román dokumentumfilm a fociról

A különböző szekciókban több magyar és román filmet is megtekinthetnek az érdeklődők. Ezek a filmek általában sikernek örvendnek, az elmúlt években gyakran jutalmazták azokat. Nem minden ország büszkélkedhetik hasonló sikerrel.

korábban írtuk

Berlinale 2018: a film amelyben szinte csak nők játszanak
Berlinale 2018: a film amelyben szinte csak nők játszanak

Las herederas (Az örökösök), Marcelo Martinessi filmje (Paraguay, Uruguay, Németország, Brazília, Norvégia, Franciaország – 2018).

korábban írtuk

Világpremieren a Berlinalén: egy kislány életének utolsó napjai
Világpremieren a Berlinalén: egy kislány életének utolsó napjai

Supa modo, kenyai német koprodukció, világpremier. (A beszámoló cselekményleírást tartalmaz)

korábban írtuk

Berlinale 2018: miként lehet méltósággal élni a háború borzalmai között?
Berlinale 2018: miként lehet méltósággal élni a háború borzalmai között?

Tematikus rövid program a Forum Expanded szekcióban. Dokumentumfilmek, melyek nyelvezetükben és a képi fogalmazásukban túlmutatnak a hagyományos eszköztáron. Aleppó, Szarajevó és Bejrút. Három film, három helyszín.

korábban írtuk

Berlinale 2018 – Perspektívák
Berlinale 2018 – Perspektívák

A 68 évvel ezelőtti létrehozása óta újabb és újabb szekciókkal bővült a Berlinale filmfesztivál. A német mozi perspektívái címmel 17 évvel ezelőtt hoztak létre külön szekciót, mely értelemszerűen az új német filmeket, filmes kísérleteket foglalja magába.

korábban írtuk

Berlinale 2018 – A legjobb, amit életedből kihozhatsz
Berlinale 2018 – A legjobb, amit életedből kihozhatsz

The Best Thing You Can Do With Your Life (A legjobb, amit életedből kihozhatsz) – Német mexikói koprodukció, 2018.

korábban írtuk

Berlinale 2018: feléhez érkezett a 11 napos filmfesztivál
Berlinale 2018: feléhez érkezett a 11 napos filmfesztivál

Don't Worry, He Won't Get Far On Foot (Ne aggódj, nem jut messze gyalogosan) – USA, 2018, rendezte Gus Van Sant. Aufbruch (Elindulás) – 2018-as osztrák film Ludwig Wüst rendezésében. Ezeket a filmeket láttuk szerdán.

korábban írtuk

Berlinale 2018 – felnőtté válás és testvérek élete
Berlinale 2018 – felnőtté válás és testvérek élete

Ezeket láttuk a Berlinálén: Unicórnio – 2017-es brazil film Eduardo Nunes rendezésében, Mein Bruder heißt Robert und ist ein Idiot (A testvéremet Róbertnek hívják és egy idióta) – 2018-as német, francia, svájci film, rendezte Philip Gröning.

korábban írtuk

Berlinale 2018: rövidfilmek és világpremierek
Berlinale 2018: rövidfilmek és világpremierek

A fesztivál újabb napján rövidfilm-csomagot néztünk a Generációk szekcióban, ugyanakkor premieren is voltunk.

korábban írtuk

Berlinale 2018 – Válogatás a Generációk szekció rövidfilmjeiből
Berlinale 2018 – Válogatás a Generációk szekció rövidfilmjeiből

A Generációk szekció 1978-tól szerves része a Berlinale filmfesztiválnak. Az itt vetített filmek legfeljebb 20 percesek lehetnek a szabályzat szerint.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 12., szerda

Megy az adok-kapok a koronavírus-járvány eredetével kapcsolatban

Kína határozottan ellenzi és elutasítja a politikai manipuláció minden formáját a SARS-CoV-2 koronavírus eredetének nyomon követésével kapcsolatban – közölte szerdán a kínai külügyminisztérium.

Megy az adok-kapok a koronavírus-járvány eredetével kapcsolatban
2025. február 12., szerda

Megtörtént a stafétaváltás, Klaus Iohannis elhagyta a Cotroceni-palotát

Klaus Iohannis volt államfő szerda délben elhagyta a Cotroceni-palotát, miután utoljára tisztelgett előtte a díszőrség. Ilie Bolojan ugyanakkor Cotroceni-palotába, hogy átvegye az ügyvivő államfői tisztséget.

Megtörtént a stafétaváltás, Klaus Iohannis elhagyta a Cotroceni-palotát
2025. február 11., kedd

Mexikói-öböl, zárójelben Amerikai-öböl – ki melyiket használja?

Az Egyesült Államok belügyminisztériuma 2025. január 24-én jelentette be, hogy hivatalosan is átnevezték Amerikai-öbölre a Mexikói-öblöt, miután Donald Trump a beiktatása után egy rendeletben írta elő ennek szükségességét.

Mexikói-öböl, zárójelben Amerikai-öböl – ki melyiket használja?
2025. február 11., kedd

A legtöbben az életszínvonallal, valamint az oktatási és egészségügyi rendszerrel elégedetlenek

A Nép Ügyvédjéhez 2024-ben benyújtott petíciók nagy részében az életszínvonallal, az oktatási és az egészségügyi rendszerrel, illetve a tulajdonjogaik elismerésével kapcsolatos panaszaikat fogalmazták meg a polgárok.

A legtöbben az életszínvonallal, valamint az oktatási és egészségügyi rendszerrel elégedetlenek
2025. február 11., kedd

Románia továbbra is az utolsók közt kullog a korrupció leküzdése terén

Románia zsinórban a harmadik éve a legrosszabbul teljesítő uniós országok közé tartozik a korrupcióellenes intézkedések végrehajtása terén – derül ki a Transparency International (TI) korrupcióérzékelési indexének kedden közzétett 2024-es adataiból.

Románia továbbra is az utolsók közt kullog a korrupció leküzdése terén
2025. február 11., kedd

Paprikaspray-t fújt szét egy diák az iskolában, több mint húszan lettek rosszul – frissítve

Paprikaspray-t fújt szét egy diák kedden az egyik konstancai középiskolában; több mint húsz személy lett rosszul.

Paprikaspray-t fújt szét egy diák az iskolában, több mint húszan lettek rosszul – frissítve
2025. február 10., hétfő

A szenátus vagy a képviselőház elnöke veheti át ideiglenesen Iohannis helyét

Klaus Iohannis államfő lemondásával a szenátusi vagy a képviselőházi elnök veheti át a tisztséget ügyvivőként – nyilatkozta hétfőn az Agerpres hírügynökségnek Augustin Zegrean volt alkotmánybírósági elnök.

A szenátus vagy a képviselőház elnöke veheti át ideiglenesen Iohannis helyét
2025. február 10., hétfő

Lemond államfői megbízatásáról Klaus Iohannis

Lemond az államfői tisztségről Klaus Iohannis, Románia elnöke. Iohannis tíz évig töltötte be Románia államfői tisztségét, azonban az eltörölt elnökválasztás miatt továbbra is hivatalban maradt.

Lemond államfői megbízatásáról Klaus Iohannis
2025. február 10., hétfő

Tovább csökkent Románia népessége

Tavaly decemberben 9617 fővel csökkent a népesség Romániában, a halálozások száma 1,8-szerese volt az élveszületésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.

Tovább csökkent Románia népessége
Tovább csökkent Románia népessége
2025. február 10., hétfő

Tovább csökkent Románia népessége

2025. február 10., hétfő

Kihirdette a költségvetési törvényt az államfő

Kihirdette hétfőn Klaus Iohannis államfő a 2025. évi állami költségvetésről és a társadalombiztosítási költségvetésről szóló törvényt.

Kihirdette a költségvetési törvényt az államfő
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!