Első autó: kedvezőbb hitel fiataloknak

Nyilvánosságra hozta a gépkocsivásárlásra kedvezményes hitelt biztosító Első autó program lebonyolításával kapcsolatos alkalmazási módszertant a pénzügyminisztérium: eszerint más-más feltételeknek kell megfelelniük a 35 év alatti és az annál idősebb igénylőknek.

2014. november 03., 17:272014. november 03., 17:27

 

Mint kiderült: a hitelszerződés megkötésekor a 35 évesnél nem idősebb ügyfeleknek a vásárolandó autó értékének legalább 5 százalékát kell majd befizetniük előlegként, esetükben pedig a kedvezményes bankkölcsön az összeg legfeljebb 95 százalékát fedezi, a többit önrészből kell megoldaniuk. Ez a 95 százalékos hitel nem tartalmazza a kamatok és más banki illetékek értékét. A módszertan azt is előírja, hogy a kormány ebben az esetben a hitelként felvehető összeg 50 százalékát biztosítja, a másik felét pedig a bank.

A 36 éves, illetve ennél idősebb személyek számára ehhez képest a bankkölcsön minimum 10 százalékát számítják fel előlegként, a hitel ugyanakkor a gépkocsi árának legfeljebb 90 százalékát fedezi, az állam pedig a finanszírozás 40 százalékát biztosítja.

A pénzügyi tárca arról is beszámolt, hogy a kedvezményes hitelt igénylő klienseknek bizonyítaniuk kell egyebek mellett, hogy új gépkocsit kívánnak vásárolni, amely eleget tesz az Euro 5, vagy ennél magasabb normaszintnek, ára pedig – általános forgalmi adó (áfa/TVA) nélkül – nem haladja meg az 50 ezer lejt (mintegy 11 ezer eurót).

Az ügyfélnek emellett kötelessége lesz általános érvényű, mindenre kiterjedő CASCO biztosítást kötni, a hitel futamideje alatt – amely nem haladhatja meg a hét évet – pedig nem adhatja el a gépkocsit. A kormány erre az évre 50 millió lejes keretet biztosít az Első autó programra.

A kormány egyébként évi 20 ezer új, kevésbé szennyező autó vásárlását kívánja elősegíteni, ezzel az is a szándéka, hogy a romániai autóiparban, illetve beszállítóknál dolgozó 200 ezer ember munkahelyének megőrzését is segítse.

Victor Ponta miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott: reményei szerint a fiataloknak szóló program ugyanolyan sikeres lesz, mint az Első otthon nevű lakásvásárlási hitelkedvezmény, amelynek keretösszegét ebben az évben több alkalommal is ki kellett egészíteni a rendkívül nagy érdeklődés miatt.

A programban részt vevő bankok által felszámított kamat legfeljebb 3 százalékkal haladhatja meg a három hónapos ROBOR-kamat (a tíz piacvezető bank által a bankközi piacon nyújtott lejhitelek átlaga) szintjét, amely jelenleg 3 százalék körül mozog. Ily módon a program 6 százalékot nem meghaladó kamatot kínál, miközben az autólízingek kamata jelenleg 9–12 százalék körüli Romániában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés