
Előzetes letartóztatásba helyezték kedden Bukarestben Dan Șova szociáldemokrata szenátort, Victor Ponta volt miniszterelnök korrupcióval gyanúsított barátját és egykori üzlettársát, miután a legfelső bíróság jogerős végzést hozott a politikus elleni kényszerintézkedésről.
2015. december 15., 11:252015. december 15., 11:25
2015. december 15., 14:172015. december 15., 14:17
Șova letartóztatását a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kezdeményezte, de amikor a parlament december 3-án ezt jóváhagyta, a bíróság csak házi őrizetet rendelt el. Az elsőfokú döntés után a DNA szigorúbb kényszerintézkedésért fellebbezett, Șova pedig azért, hogy szabadlábon védekezhessen. A bíróság most helyt adva a DNA kérésének, 20 napra előzetes letartóztatásba helyezte a szociáldemokrata politikust.
A DNA befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja Șovát. A vádhatóság szerint a szenátor közbenjárt a govorai (Vâlcea megye) hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós (3,1 millió forintos) jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől minden hónapban megkapta a pénz felét.
Victor Ponta volt pártelnökhöz és miniszterelnökhöz fűződő baráti és üzleti kapcsolatai révén Dan Sova az utóbbi években a PSD egyik legbefolyásosabb politikusának számított. A DNA tavasszal már megpróbálta elérni előzetes letartóztatásba helyezését egy másik ügyben, de a parlamenti többség akkor nem engedélyezte ezt. Abban az eljárásban az akkor még pártelnöki és kormányfői tisztségben lévő Ponta is érintett volt. Bár a parlamenti többség akkor megakadályozta a Șova elleni kényszerintézkedést, a bűnvádi eljárást nem állíthatta le, így a DNA szeptemberben vádat emelt Victor Ponta és Dan Șova szociáldemokrata szenátor ellen egy, a mostanihoz hasonló ügyben.
A bíróság elé került dossziéban is állami hőerőművek szerepelnek, amelyek jogi tanácsadási szerződések alapján fizettek jelentős összegeket egy ügyvédi irodának. A különbség csak annyi, hogy 2007-ben – törvényhozói mandátuma előtt – még közvetlenül Sova ügyvédi irodája kapta a szerződést, a pénzből pedig a vádirat szerint a választókerület parlamenti képviselőjének, Victor Pontának is juttatott.
Victor Ponta és Dan Șova korábbi korrupciós ügyének pere még előzetes szakaszban van, az érdemi tárgyalás néhány héten belül megkezdődhet.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!