
Fotó: Szucher Ervin
Előzetes letartóztatásba helyezték pénteken Nagy Péter Tamást, a bukaresti kormány volt mezőgazdasági államtitkárát, akit csúszópénz elfogadásával, okirat-hamisítással és pénzmosással gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
2015. január 09., 19:172015. január 09., 19:17
2015. január 09., 21:422015. január 09., 21:42
A vádhatóság azt állítja, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa a minisztérium főtitkárával, Virgil Gamannal együtt 40 ezer euró (12,7 millió forint) csúszópénzt kért és kapott a Romexpo kiállítási komplexum vezetőitől a tavaly ősszel megrendezett Indagra mezőgazdasági vásár szervezési jogának odaítéléséért.
Az ügyben annak a két cégnek a vezetőjét is előzetes letartóztatásba helyezte a legfelső bíróság, amelyek állítólag nem létező szolgáltatások ellenértékeként leszámlázták a Romexpónak a 40 ezer eurónyi csúszópénzt. A DNA szerint ebből több mint 14 ezer eurót az RMDSZ politikusa kapott meg decemberben.
A DNA bűnvádi eljárást kezdeményezett az ügyben Constantin Rebega, a bukaresti kormánykoalícióban részt vevő Konzervatív Párt (PC) európai parlamenti (EP-) képviselője ellen is, aki a Szociáldemokrata Párt listáján jutott EP-mandátumhoz. Az ügyészek szerint Rebega 5 ezer euró csúszópénzt kapott. Az EP-képviselő násznagya az a Daniel Constantin PC-elnök volt, aki a Ponta-kormányban a mezőgazdasági miniszteri tisztséget tölti be. A tárcavezető pártelnököt nem hallgatták ki a korrupciós ügyben.
Nagy Péter Tamás 2014 márciusa óta töltött be államtitkári tisztséget a bukaresti mezőgazdasági tárcánál, amelyről tavaly december 18-án mondott le, miután az RMDSZ a kormányból való kilépésről döntött.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!