Közleményben sérelmezte a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ), hogy nem hívták meg az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságába, ahol kedden többek között a csángó ügyeket is tárgyalták.
2012. november 15., 19:252012. november 15., 19:25
2012. november 15., 20:352012. november 15., 20:35
Az MCSMSZ csütörtöki közleményében kiállt meggyőződése mellett, hogy nem voltak elszámolási hiányosságok a szövetség gazdálkodásában. „Az évek során elnyert több száz pályázatból egy se volt, amelyet ne fogadott volna el a magyar állam valamely elszámolásokat ellenőrző szerve” – áll az MCSMSZ közleményében. Az MCSMSZ elismerte: azóta, hogy a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) vette át a szövetségtől a moldvai magyar oktatási program irányítását, olcsóbb lett a program, de álláspontja szerint ez a program több részének a leépülése árán történt. Az MCSMSZ értesülései szerint az előző tanévhez képest – amikor még az MCSMSZ koordinálta az oktatási programot – csökkent mind az iskolai, mind az iskolán kívüli magyar oktatásban részt vevő gyermekek száma.
Répás Zsuzsanna az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt közölte, megszilárdult a csángó oktatási program, úrrá lettek a korábbi problémákon és rendben vannak a gazdasági elszámolások is. A nemzetpolitikai helyettes államtitkár kiemelte: a korábbi 22 helyszín helyett 26 helyszínen zajlik a magyar nyelvű oktatás Moldvában, tavaly 1560 gyermek után igényeltek oktatási-nevelési támogatást.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!