A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának (SZMK) szóvivője szerint élhetőbb Szlovákiát kell teremteni, mert az országban a feltételek jelenleg nem ideálisak ahhoz, hogy egy kisebbség „megvalósíthassa önmagát, anélkül, hogy ebből bármilyen hátránya származna”.
2012. november 26., 18:362012. november 26., 18:36
Tokár Géza A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala: dialógus a kisebbségekről a kisebbségekért című rendezvényen hétfőn, a Magyar Külügyi Intézetben azt mondta, ennek a célnak az eléréséhez fontos eszköz a nyomásgyakorlás, vagyis például a pártokon számon kell kérni az etnikai vonatkozású ígéreteket. A szóvivő a kisebbségi nyelvhasználattal kapcsolatban kifejtette, ha elvileg van is lehetőség a nyelvhasználatra, nem biztos, hogy a valóságban is lehet ezzel élni, mert gyakran következetlenül alkalmazzák az erre vonatkozó szabályokat. A magyar közösség elöregedését illetően úgy fogalmazott, meg kell állítani a közösség létszámának csökkenését, ehhez a népszámlálási eredményeket ki kell értékelni és ezek alapján stratégiát kell készíteni. Öllös László, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke az SZMK, a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Híd-Most által szeptemberben aláírt kisebbségi minimumról azt mondta, ez egy alapdokumentum, egy elveket tartalmazó közös nyilatkozat, amely szakmailag védhető minimális feltételrendszert fogalmaz meg. Hozzátette, a cél az, hogy teljes mértékben megvalósítsák az ott leírt feltételeket, és ehhez Magyarország támogatására is szükség van. Hangsúlyozta, 1989 óta nem sikerült annyira kiszorítani a szlovákiai közbeszédből a magyaroknak fontos témákat, mint az elmúlt három évben. „Elterjedt ugyanis az a vélekedés, hogy ezekkel csak a feszültséget gerjesztik, ezért nem kell annyit beszélni róluk, pedig a probléma szőnyeg alá söprése nem megoldás” – mutatott rá Öllös László.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!