Elhallgatott történelem a kolozsvári állomáson

Egyelőre nem lehet tudni, mi az oka annak, hogy a kolozsvári vasútállomáson az állomásvezetőket felsoroló emléktáblán miért hiányzik azoknak a magyar és német intézményvezetőknek a neve, akik 1945 előtt irányították az állomást.

Kiss Előd-Gergely

2014. szeptember 29., 21:012014. szeptember 29., 21:01

Horváth Anna, a kincses város alpolgármestere néhány napja közösségi oldalán kérte számon Ioan Rus közlekedési minisztertől, hogyan fordulhatott elő, hogy az 1870–1945 közti időszak ismeretlen a Román Vasúttársaság (CFR) számára.

Noha a márványtábla már régóta ott áll a helyén, csak most, szeptember végén hívta fel rá a figyelmet Horaţiu Damian. Az újságíró az Agerkult.ro oldalon Az analfabetizmus diadala című bejegyzésében, értetlenségének és felháborodásának adott hangot amiatt, hogy az állomásfőnököket felsoroló listán az 1870–1945-ös időszakra vonatkozva mindössze annyi áll: ismeretlenek.

A Román Vasúttársaságtól még nem sikerült választ kapnunk a kérdésre, de a román sajtóban dolgozó kollégák sem jártak több sikerrel. Damian egyébként írásában arra is rámutatott, hogy az ismeretek hiánya nem elfogadható érv, ugyanis a CFR archívumában fellelhetőek a két világháború közti időszak állomásfőnökeinek listája, míg az 1870–1918-as időszakra nézve elkérhették volna a szükséges információt a Magyar Államvasutaktól.

Mint kifejtette: nyugodtan igénybe vehették volna az olyan kolozsvári helytörténészek segítségét is, mint Gaál György. Damian szerint ebben a formájában a márványtábla a műemléknek minősülő vasútállomás vandalizálása. Horváth Anna portálunk megkeresésére nem kívánta tovább kommentálni a márványtábla ügyét.

Funarra emlékezteti Emil Boc polgármester az RMDSZ-t

A kolozsvári önkormányzat RMDSZ-frakciója írásban reagált arra, hogy Emil Boc, a kincses város polgármestere megtámadta a bíróságon a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezésének ügyét. Álláspontjuk szerint a polgármesteri hivatal lépése „a tolerancia és a multikulturalitás létjogosultságának felülbírálása”.

Kifejtik: a fellebbezéssel olyan nagy horderejű közösségi célkitűzéseket sodornak veszélybe, mint az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése. Az RMDSZ-es önkormányzati képviselők szerint Kolozsvár nem tud jó eséllyel pályázni erre a címre, ha a mássággal szembeni elfogadás, tolerancia helyett „a funari korszakra emlékeztető felhangokkal” közelít a nyelvi jogok kérdéséhez.

„Amint a bíróság indoklása is rámutat: anyanyelvünk használatának kiterjesztése nemcsak politikai ügy, hanem a kolozsvári magyar közösség valós, megalapozott társadalmi igénye mint nemzeti közösségi fennmaradásunk legfőbb biztosítéka” – mutatnak rá az önkormányzati képviselők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés