
A kormány szerdai ülésén elhalasztotta a közlekedésrendészeti szabályzat (KRESZ) módosítására vonatkozó tervezet elfogadását.
2013. október 03., 21:042013. október 03., 21:04
Mindezt annak ellenére, hogy az ülés előtt Victor Ponta miniszterelnök a napirendi pont kapcsán azt nyilatkozta: a szigorításokat tartalmazó javaslatcsomagot mindenképpen el kell fogadni. A Mediafax értesülései szerint a sürgősségi rendeletet a kormány következő ülésén fogadja el.
„Egyértelmű, hogy szigorítani kell a szabályzaton, nem kell tolerálni azokat, akik évek óta közúti baleseteket okoznak, ittasan ülnek a kormány mögé és soha semmi bajuk nem esik” – mutatott rá tegnap a miniszterelnök. Ponta továbbá a félreértések tisztázása érdekében hangsúlyozta: a kihágásokért begyűjtött bírságok az önkormányzatok kasszájába folynak be és nem az állami büdzsét „hízlalják”.
Amint arról beszámoltunk, a belügyminisztérium honlapján közvitára bocsátott jogszabály az eredetileg tervezettnél enyhébben kívánja bünteti a közlekedési kihágásokat. E szerint a legnagyobb kiszabható bírság 9600 lej, a gépkocsivezetői jogosítvány pedig legtöbb két évre függeszthető fel. Radu Stroe belügyminiszter a tegnapi kormányülésen elmondta még, akkor vonhatják vissza két évre a gépkocsivezető jogosítványát, ha ittasan balesetet okoz, óránkénti 60 kilométerrel haladja meg a megengedett sebességet, az előírásokat megszegve hajt át a vasúti átjárón, vagy a forgalommal szemben közlekedik.
A kormány egyébként azért sürgeti a KRESZ módosítását, mert a legfrissebb felmérések szerint az európai uniós átlaghoz képest háromszor több közúti balesetről készül jegyzőkönyv a romániai településeken.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!