Elfoglalták a krími parlamentet helyi orosz fegyveresek

Helyi orosz fegyveresek foglalták el csütörtök hajnalban a Krími Autonóm Köztársasági parlamentjének épületét a dél-ukrajnai Szimferopolban. Az ideiglenes ukrán vezetés válaszul készültségbe helyezte az ukrán rendőrség teljes állományát, beleértve a különleges erőket is. Miközben a megbuktatott Viktor Janukovics állítólag Oroszországban van, az EU elismerte Ukrajna elnökének Olekszandr Turcsinovot.

MTI

2014. február 27., 22:152014. február 27., 22:15

Olekszandr Turcsinov ideiglenes ukrán államfő közleményben figyelmeztetett: Ukrajna agressziónak tekintene minden olyan orosz csapatmozgást, amelyet az orosz haderők a Fekete-tengeri hadiflotta krími támaszpontjának területén kívül hajtanának végre.

Az ukrán rendőri erők készültségbe helyezését Arszen Avakov ukrán ügyvezető belügyminiszter jelentette be. Az intézkedés, valamint a szimferopoli parlament köré a rendfenntartók által vont kordon célja, megakadályozni egy vérfürdőt a civil lakosság körében, továbbá azt, hogy az események fegyveres összecsapássá fajuljanak – jelezte a miniszter a Facebook közösségi portál oldalán.

„A provokátorok akcióba léptek” – írta, hozzátéve, hogy higgadtan kell viszonyulni a történtekhez. Az ukrán főügyészség vizsgálatot indított a szimferopoli helyi parlament elfoglalása ügyében – jelentették be Kijevben.

Az Ukrainska Pravda ukrán hírportál szerint az épületet több mint 120 professzionálisan felszerelt fegyveres foglalta el, géppisztolyok, gránátvetők és golyószórók vannak náluk. A portál szerint erről Szerhij Kunyicin, az Ütés (UDAR) párt parlamenti képviselője, a Krími Autonóm Köztársaság volt miniszterelnöke számolt be.

A Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió jelentése szerint az épületfoglalók azt állítják: azért vonták ellenőrzés alá a törvényhozás épületét, hogy az előző nap történt összetűzéseket elkerülendő, szavatolják a parlament normális működését. Az épületbe már megkezdték beengedni a képviselőket.

Oroszbarát tüntetők áttörték a rendőrkordont

Csütörtök délben ugyanakkor oroszbarát tüntetők mintegy kétszáz fős csoportja áttörte a krími parlament környékét lezáró rendőrkordont Szimferopolban, és orosz zászlókkal az épület elé vonult. A többségében orosz ajkú Krími Autonóm Köztársaság parlamenti és kormányépülete előtt a tüntetők Oroszországot éltetik, és államfőjüknek nevezik a múlt szombaton elmenekült, azóta leváltott Viktor Janukovics ukrán elnököt.

A Krími Autonóm Köztársaság parlamentje szerdán rendkívüli ülést akart tartani a fekete-tengeri félszigeten kialakult helyzetről, de ez végül elmaradt. A törvényhozás épülete előtt két szemben álló tábor tüntetett. Az egyik Ukrajna területi egységének megőrzésért, jórészt muzulmán krími tatárok részvételével, a másik a Krím Ukrajnától való elszakadásáért, oroszbarát aktivistákkal. Az Ukrajna egységéért tüntető krími tatárok közül később mintegy húszan behatoltak az épületbe.

A régi rendszer utolsó bástyája

Viktor Janukovics oroszbarát ukrán elnök múlt szombati megbuktatása után, minden jel szerint a Krím – Ukrajna egyetlen, többségében orosz ajkú régiója – vált az új hatalommal szembeni ellenállás egyik utolsó bástyájává. Az új ukrán vezetők az elmúlt napokban többször is aggodalmukat fejezték ki a krími szakadár törekvések jelei miatt.

A Krím-félszigeti Szevasztopolban állomásozik az orosz fekete-tengeri flotta, amely egy 2010-ben, Janukovics elnökké választása után aláírt szerződés értelmében 2042-ig használhatja az oroszok számára stratégiailag és érzelmileg is fontos haditengerészeti támaszpontot.

A krími tatárokat Sztálin a második világháború idején tömegesen deportálta a közép-ázsiai szovjet köztársaságokba 1944-ben azzal a gyanúval, hogy együttműködtek a náci Németországgal. Ukrajna függetlenné válása és a Szovjetunió összeomlása (1991) után azonban több tízezren települtek vissza a Krímbe.

Janukovicsot védik az oroszok

A Kijevből elmenekült és az ukrán parlament által múlt szombaton leváltott, nemzetközi körözés alatt álló Janukovics, aki nem hivatalos orosz sajtóértesülések szerint egy Moszkva környéki szanatóriumban tartózkodik, állítólag védelmet kért az orosz hatóságoktól az ukrán szélsőségesekkel szemben.

Egy, a moszkvai hatalomhoz közel álló forrás nem sokkal ez után közölte, hogy Moszkva garantálja Viktor Janukovics személyes biztonságát, mégpedig Oroszország területén. A névtelenül nyilatkozó orosz illetékes az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökségnek azt mondta, hogy Janukovics fordult védelemért az orosz hatóságokhoz.

Oroszország vadászgépeket helyezett harckészültségbe

Harckészültségbe helyezték az orosz nyugati katonai körzet vadászgépeit Oroszország nyugati határain a korábban elrendelt gyakorlat keretében – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

A tájékoztatás szerint az orosz fegyveres erők megerősített harci ügyeletet tartanak az említett térség légterében. A vadászgépek folyamatos járőrözést folytatnak a levegőben a határ menti területen. Eközben az orosz külügyminisztérium azt közölte: megalkuvás nélkül védik „az orosz honfitársak” érdekeit.

Az ukrán ideiglenes államfő figyelmeztette az orosz flottát, hogy kerüljön minden katonai agressziót Ukrajna ellen. Ukrajna agressziónak tekintene minden olyan orosz csapatmozgást, amelyet az orosz haderők a fekete-tengeri hadiflotta krími támaszpontjának területén kívül hajtanának végre – figyelmeztetett Olekszandr Turcsinov. 

Jacenyuk: mindent megteszünk

Arszenyij Jacenyuk, a Haza párt frakcióvezetője, miniszterelnök-jelölt csütörtökön kijelentette, hogy Viktor Janukovics nem Ukrajna elnöke többé. Jacenyuk ezt újságíróknak nyilatkozva mondta Kijevben, kommentálva Janukovics előzőleg orosz hírügynökségekhez eljuttatott nyilatkozatát, amely szerint ő Ukrajna törvényes államfője. „Viktor Janukovics ellen körözést adtak ki, minden határozat szerint bűncselekményeket követett el az ukrán nép ellen, ezért nem nevezheti magát elnöknek” – mondta Jacenyuk.

Jacenyuk Kijevben korábban arról is beszélt, hogy az új ukrán kor mány minden törvényes lépést megtesz a Krími Autonóm Köztársaságban kialakult helyzet stabilizálására. A politikus – akit előző nap a Függetlenség terén tartott nagygyűlésen miniszterelnöknek javasolt a Majdan tanácsa – hozzátette: az új kabinet értésére adja valamennyi szomszédos országnak, hogy Ukrajna szuverén, területileg egységes állam, amely nem tűri el a szeparatista törekvéseket.

Az Európai Unió elismeri Ukrajna elnökének Olekszandr Turcsinovot

Az Európai Unió szerint Ukrajna elnöke Olekszandr Turcsinov – jelentette ki csütörtökön az Európai Bizottság szóvivője. Olivier Bailly újságírók kérésére arra reagált, hogy Viktor Janukovics megbuktatott elnök csütörtök közölte: továbbra is Ukrajna államfőjének tartja magát.

„Az ukrán parlament, amely a demokratikus törvényesség garantálója, döntést hozott (Viktor Janukovics menesztéséről), és az ideiglenes államfő kinevezéséről, aki számunkra Ukrajna elnöke” – jelentette ki Olivier Bailly.

Ezt megelőzően Arszenyij Jacenyuk, az ukrán kormányfői poszt várományosa felszólította csütörtökön a budapesti memorandumot aláíró nagyhatalmakat, hogy szavatolják Ukrajna területi egységét. 

A memorandumot 1994-ben Budapesten írta alá Ukrajna, valamint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország. Ebben a felek vállalták Ukrajna biztonságának szavatolását, továbbá kötelezték magukat arra, hogy tartózkodnak a Kijevvel szembeni erő alkalmazásától, illetve gazdasági nyomásgyakorlástól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Hirdetés
2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
Hirdetés