Elfogadta a helyi zászlók használatáról szóló törvénytervezetet kedden a román szenátus – közölte az RMDSZ.
2014. október 01., 11:432014. október 01., 11:43
Ennek értelmében a közigazgatási egységek – községek, városok, megyék – tanácsa saját zászló elfogadásáról dönthet. A zászlókon szerepelhet a helyi címer, valamint a közigazgatási egység neve is, ez utóbbi a nemzeti kisebbségek nyelvén is használható ott, ahol az említett közösség eléri a húsz százalékot – olvasható az RMDSZ hírlevelében.
„A helyi önrendelkezés szempontjából azért fontos ez az intézkedés, mert a közösség identitásának kifejezéséhez szorosan hozzátartozik a helyi szimbólumok használata is” – idézte Klárik László Attilát, az RMDSZ szenátorát az RMDSZ hírlevele. A szenátor hozzátette: a háromszéki önkormányzatoknak számtalan problémája származott abból, hogy a prefektusok megtámadták azokat a tanácsi határozatokat, amelyekkel elfogadták a helyi zászlóhasználatot, ezért akarta az RMDSZ azt, hogy ugyanaz az előírás vonatkozzon Székelyföldre, mint Románia más régióira.
A kérdésben a képviselőházé a döntő szó. Az RMDSZ márciusi kormányra lépésekor egyezményt írt alá koalíciós partnereivel, amelyben a felek egyebek mellett azt is vállalták, hogy jogszabályt dolgoznak ki a helyi jelképek használatáról. A szenátus által kedden elfogadott tervezetet áprilisban terjesztette a bukaresti parlament elé a Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője, köztük Victor Ponta miniszterelnök és Liviu Dragnea közigazgatási miniszterelnök-helyettes.
Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese akkor az MTI-nek úgy nyilatkozott, semmi nem gátolja a közigazgatási egységeket, hogy a „székely zászlóra tegyék fel saját címerüket”, úgy, ahogy az Kovászna megye esetében történt.
Székelyföldön a román hatóságok perek tucatjait indították a helyi önkormányzatok ellen, amiért azok középületekre is kitűzték a székelység által nemzeti jelképként tisztelt székely zászlót. A román hatóságok Székelyföld létét is többször megkérdőjelezték arra hivatkozva, hogy ilyen nevű közigazgatási egység nem létezik Romániában.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!