
Fotó: Szucher Ervin
Nehéz sorsot vetít elő az év elején kimaradt két sorsolás, ezért mondhatni, hogy rosszul kezdődött 2015 – jelentette ki a hétfőn Marosvásárhelyen Călin Orlando Cociş, a Román Lottótársaság szakszervezetének országos ügyvezető elnöke, utalva arra, hogy a szerencsejátékokkal foglalkozó állami vállalat mindössze január 11-én tartotta meg az év első hatoslottóhúzását.
2015. január 12., 18:182015. január 12., 18:18
A Román Lottótársaság 109 éves történetében először fordul elő, hogy nem tartanak meg két számsorsolást. Így nem húzták ki a nyertes számokat vasárnap, január 4-én, és nem sorsoltak 8-án, csütörtökön sem. Aki az év első napjaiban sorsjegyet szeretett volna vásárolni, csalódottan távozott. Kiderült, hogy a teljesen szokatlan döntés mögött az áll, hogy a Román Lottótársaság nem újította meg a szervezéssel megbízott görög cég szerződését, és nem talált helyére időben másikat. „Nem hinném, hogy létezne olyan marketingstratégia, melynek alapján egy évről évre nyereséges állami társaság megengedhetné magának, hogy lemondjon bevételei egy részéről” – hangsúlyozta Cociş.
Az országos szakszervezeti vezető elmondta: az „üzemzavar” keltőinek a felelősségre vonásáért a parlamenthez fordulnak. Călin Orlando Cociş elfogadhatatlannak tartja a történteket, annál is inkább, mivel a szerencsejátékokkal foglalkozó állami társaság Románia egyik legnagyobb adófizetőjének számít. A szakszervezetiek a lottótársaság volt elnöke személyében a román parlamentben máris támogatóra találtak. „Ilyen még soha nem volt. Ez jelentős veszteséget okoz az államnak, és rossz fényt vet a lottótársaságra” – vélekedett Liliana Mincă, a Dan Diaconescu-féle néppárt színeiben 2012-ben képviselői mandátumhoz jutó politikus.
A Lottó Szabad Szakszervezet tudomása szerint a jelenlegi vezérigazgató, Adrian Mişu Manolache további esztelen lépésekre készül. Cociş értesülései szerint a lottótársaság kiszervezné a sorsjegyárusítást, veszélybe sodorva ezzel mintegy ezernyolcszáz személy állását. A szakszervezeti elnök belátja, hogy más európai országokban már megtették ezt a lépést, mégsem omlott össze a rendszer, és az alkalmazottaknak sem kellett más állás után nézniük, mégis úgy véli, semmi értelme egy ilyen döntésnek, annál is inkább, mivel a múlt század eleje óta a Román Lottótársaság a saját árusaival dolgozik. „Így is ezek az emberek mindössze bruttó 1.050 lejes fizetésben részesülnek, ami alig haladja meg a minimálbért. A fizetések a kiadások alig kilenc százalékát képezik, ilyen körülmények között mennyit is spórolna meg a cég? A jelenlegi vezetőségnek inkább azon kellene elgondolkodnia, a tavaly miért csökkent a társaság nyeresége 13 százalékkal a 2013-as teljesítményhez képest” – hangsúlyozta Călin Orlando Cociş, aki azt sem zárta ki, hogy az elkövetkezendő időszakban a szakszervezet utcára szólítsa a sorsjegyárusokat.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!