
Románia 2018 és 2020 között csatlakozhat az euróövezethez – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök. Az amerikai CNBC televíziónak Bukarestben adott interjúban kifejtette, hogy az ország felkészülten és versenyképesen akar csatlakozni az eurózónához, ezért figyelemmel követi Lengyelországot, amely sokkal előrébb tart a szerkezeti reformok terén.
2013. november 19., 19:142013. november 19., 19:14
2013. november 19., 19:222013. november 19., 19:22
„Az euróövezetnek nincs szüksége újabb gyenge játékosra, ezért Romániának előbb fel kell készülnie” – mondta Ponta. Hangsúlyozta, hogy Románia integrációja az ország és az euróövezet előnyére válna, ezért továbbra sem mondanak le erről a politikai célról. Ponta júniusban a Deutsche Welle német rádiónak még úgy nyilatkozott, hogy Bukarest várhatóan 2017-2018-ban áll készen a szerkezeti reformok szempontjából az euró bevezetésére. Korábban hivatalosan 2015-re tűzte ki Bukarest az euró bevezetésének időpontját, de az euróövezet válsága miatt felmerült problémák miatt ejtették az időpontot, s még nem állapítottak meg új céldátumot.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!