Egymilliárd eurót „termeltek” az erdők

Fokozatosan növekedett a romániai piac jelentős részét uraló osztrák fafeldolgozó nagyvállalatok üzleti forgalma az elmúlt években, míg a helyi kis üzemek egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnek. Az üzemek ráadásul a feldolgozott nyersanyag nagy részét exportálják, így a hazai bútorgyártók számára is egyre nehezebb a tevékenység fenntartása – derült ki a Ziarul Financiar gazdasági portál beszámolójából.

2014. május 27., 19:312014. május 27., 19:31

A Holzindustrie Schweighofer, a Kronospan és az Egger osztrák nagyvállalatok üzleti forgalma tavaly elérte az egymilliárd lejt, ez kétszeresen haladja meg a 2009-ben mért adatokat. Az üzemek által előállított fűrészáru ugyanakkor az elmúlt évben elérte az ötmillió köbmétert, ehhez képest a 2000-ben jegyzett termelés még 1,4 millió köbméter volt.

A legnagyobb piaci részesedése a Gerald Schweighofer osztrák üzletember tulajdonában lévő Holzindustrie Schweighofernek van: a cég üzleti forgalma tavaly 470 millió euró volt, míg profitja elérte a 100 millió eurót, ez 26 százalékkal haladja meg a 2012-es nyereséget. Valamivel szerényebb adatokat jegyzett az elmúlt évben az Egger, amelynek 209 millió eurós forgalma nyomán 14 millió eurós profitja volt, ehhez a képest Kronospan 250 millió eurós forgalmat bonyolított le, viszont 0,3 millió eurós veszteséggel számolt.

A vállalatok fűrészárut, fa- és forgácslemezeket árusítanak hazai bútorgyáraknak, de az állami erdőgazdálkodási hatóságtól, a Romsilvától, valamint az erdőtulajdonosoktól vásárolt, majd feldolgozott nyersanyag nagy részét külföldre szállítják.

Veszteséges a bútorgyártás

Aurica Sereny, a Romániai Bútorgyártók Szövetségének (APMR) elnöke rámutatott: a főként exportra termelő, újabb és újabb beruházásokat megvalósító nagyüzemek tevékenysége miatt nemcsak a helyi bútorgyárak versenyképessége csökken, de a fa ára is folyamatosan növekszik. Elmondása szerint a faanyag év elejéhez képest mostanra 30–40 százalékkal drágult, míg a bútorpiacon az áremelkedés alig 2–3 százalékos volt, a cégek többsége pedig évek óta veszteségesen működik.

Több Fehér megyei elöljáró eközben arra panaszkodik, hogy a Romsilva a faanyagot már csak nagy mennyiségben hajlandó eladni, ezt pedig a megyében tevékenykedő Schweighoferrel és Kronospannal szemben a helyi feldolgozók nem engedhetik meg maguknak, a nyersanyag hiánya pedig jelentős bevételkiesést jelent a helyiek számára.

Óriási profitot termel a Schweighofer

A Schweighofer egyébként a Romániában működő tíz legnyereségesebb vállalat közé tartozik, 2010 óta pedig – megelőzve a Romsilvát – piacvezető a fafeldolgozó szektorban: az elmúlt öt év alatt összesen 340 millió eurós profitot termelt. A Romsilva nyeresége ehhez képest 2009 óta összesen 39 millió euró volt.

A Romániában 2002 óta több mint 600 millió eurót beruházó osztrák vállalat Fehér megye mellett Suceava megyében is feldolgozó tevékenységet folytat, jelenleg pedig a háromszéki Rétyen tervez 150 millió eurós projektet, amely azonban régóta húzódik a helyi fafeldolgozók, környezetvédők és civil szervezetek ellenkezése miatt.

A helyi Indigó csoport mellett például a Greenpeace romániai aktivistái is felemelték a szavukat a beruházás ellen, arra hivatkozva, hogy az hozzájárul a székelyföldi erdők irtásához, káros hatással van a közvetlen környezetére, a Rétyi-nyír természetvédelmi övezetre, és veszélyezteti a helyi faipari vállalkozók jövőjét.

Az osztrák beruházó ennek ellenére a feldolgozó üzem építéséhez szükséges minden bizonylatot és jóváhagyást megszerzett, így a helyi hatóságok – elmondásuk szerint – „kénytelenek voltak kiadni az építkezési engedélyt.” A Schweighofer március elején már a munkaerő-toborzást is megkezdte Rétyen, a tervek szerint ugyanis a termelést még idén megkezdik, és több száz munkahelyet ajánlanak.

A Kovászna megyei befektetést korábban Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke is élesen bírálta: mint rámutatott, a Suceava megyei példa alapján úgy tűnik, hogy a nagyvállalat korántsem olyan erős munkaadó, mint amilyennek lennie kellene, ráadásul ellehetetlenítette a helyi kis- és közepes vállalkozások tevékenységét.

Az olcsóbb faanyagot exportálják

Aurelian Dochia gazdasági szakember a Ziarul Financiar összeállításában arra hívta fel a figyelmet, hogy a fafeldolgozó szektorban évtizedek óta fennálló jelenség, hogy a nagy piaci szereplők az olcsóbban értékesíthető faanyagot, és nem a jóval drágábban eladható kész bútorokat exportálják. „Paradoxon, hogy a nyereség látszólag a piramis alján van” – fogalmazott a szakértő.

A növekvő külföldi kereslet kielégítése érdekében ugyanakkor a nagyvállalatoknak egyre több nyersanyagra van szükségük: a számvevőszék adatai szerint Romániában naponta átlagosan 41 hektár erdőt termelnek ki, ennek jelentős részét pedig az illegálisan kivágott fák, illetve lopások teszik ki.

A hatóság statisztikája alapján 1990 és 2011 között országszerte 366 ezer hektárnyi, csaknem 80 millió köbméter fát vágtak ki törvénytelenül, ennek értéke a becslések szerint meghaladja az ötmilliárd eurót. Ehhez képest az ország az erdősítés mértékének szempontjából tizenharmadik helyen áll az Európai Unióban, 5,1 százalékkal alulmaradva az uniós 32,4 százalékos átlagtól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés