
December 6. előtt csak egy alkalommal ütköztették politikai álláspontjaikat Traian Băsescu és Mircea Geoană államfőjelöltek. Nem folyt civilizált vita, egyik politikus sem vállalt fel sajátos, magyarokat is érintő kérdéseket. Csütörtök este két teljesen ellentétes politikai alkatot ismerhettünk meg.
2009. december 04., 10:492009. december 04., 10:49
2009. december 04., 17:432009. december 04., 17:43
A politikai programok rövid vázolásával indult a vita, Geoană a személye köré gyűjtött jól körvonalazódó csapatot említette. Ha ő lenne az elnök, akkor egy erős szövetség jönne létre, karácsonyig új kormány is alakulna. Ha megszűnik a politikai válság, el lehet indítani az ország újraépítését, mivel csak egy Románia létezik, jól oda kell figyelni a reformokra. Ő hisz egy újfajta politizálás lehetőségében, melyre a szociális érzékenység a jellemző és a főcélja a magánszektor fejlesztése.
Băsescu szerint a referendum igazolta, hogy a politikai osztály teljes reformjára van a legnagyobb szükség. Ha ő marad az államfő, akkor megteremt egy modern állami formát, mely átlátható és a politikusaitól folyton felelősségvállalást követel. Nem alakulhat ki az érdekcsoportok által irányított korrupt rendszer. December 6-án tehát egy modern társadalomra, vagy az Iliescu-rendszer egyfajta visszatérésére között lehet választani, hisz a jelenlegi parlamenti honatyák nem szavazták meg a parlamentben a referendum kihirdetését.
Miért nem szavaznak egymásra?
Mircea Geoană azért nem szavazna Traian Băsescura, mert túl akaratos, eddig minden politikai szövetség, melynek ő állt az élén felbomlott és sohasem tartotta szavát. „Sokszor szúrta hátba partnereit” – fogalmazott élesen a szociáldemokrata jelölt. A demokrata liberálisok jelöltje ellenfelére azért nem tenné le voksát, mert túl gyenge embernek tartja, aki szerinte könnyen befolyásolható és hátulról irányítható, mivel nincs saját véleménye. „Geoană egy kaméleon, aki a helyzet függvényében változtatja színét” – vágott vissza Băsescu. Ez a két különböző természet továbbra is markánsan egymásnak feszült, a legtöbb kérdést megválaszolva legtöbbször homlokegyenest ellentétes álláspontokat fogalmaztak meg.
Parlament–elnök–kormány viszony
A parlament–elnök viszonyt tekintve Băsescu minden honatya immunitását eltörölné, mert egy „döntéshozó intézmény nem lehet előjogokkal felruházott politikusok helye” – emelte ki. A referendum megerősítette, hogy át kell alakítani a döntéshozó testület szerkezetét. Szerinte minden állampolgárt, beleértve a vezető politikusokat is, a törvényszék elé kell lehessen idézni. Erre Geonă közbevágott, hogy ott volna Ridzi és Udrea korrupciós ügye, mire Băsescu kijelentette, hogy a volt sportminiszter ügye már a törvényszéken van. Udrea esetében még nem született döntés, de a szociáldemokrata Adrian Năstase dossziéja azért nem kerülhetett a törvényszékre, mert többek között maga Geoană is ellene szavazott. Elnök-kormány viszony szempontjából Băsescu úgy véli hogy partneri kapcsolat szükséges. Az államfő nem lehet pusztán megfigyelő, hanem, ha valami rendellenességet lát, közbe is kell avatkozzon.
Geoană szerint a jelenlegi elnök mandátuma igazolta, hogy az elnök nem szólhat bele a kormány dolgaiba. A miniszterelnök kell megválassza csapatát és a testület tárcavezetőinek kinevezésében mindig az övé kell legyen az utolsó szó. A parlamenttel kapcsolatban a szociáldemokrata jelölt pedig úgy vélekedett, hogy mivel ezt a nép válassza, így nem lehet népellenesnek titulálni, és emiatt még az ellenzéki pártok véleményét is figyelembe kell venni.
Külpolitika
Geoană helyrepofozná az ország presztízsét minden szomszéddal – beleértve Ukrajnát is – jó, baráti kapcsolatokat építene. Nemcsak az uniót és az Egyesült Államokat tartaná szem előtt, hanem a nagyon gyorsan fejlődő Kínát és az ásványi kincsekben gazdag Oroszországgal is együttműködő szerződéseket kötne.
Băsescu szerint a külpolitikát a nemzeti érdek határozza meg, kapcsolatokat csak úgy érdemes létesíteni, ha Románia érdekei nem sérülnek. Ő az Egyesült Államokat, a Nyugat-Atlanti és az Európai Unióval szemben is ezt az elvet alkalmazná.
Utóhangok
Băsescu a szavazó tévénézők véleménye alapján a vitát főlényesen megnyerte. Ha azonban az esten résztvevő politikusok támogatóit vesszük figyelembe, Geoană nyert, mivel a szociáldemokrata politikusokon kívül a háta mögött ült Klaus Johannis, Crin Antonescu. Ami még fontosabb, támogatói között olyan közéleti személyiségeket is láthattunk, mint Mircea Dinescu költőt, Maia Morgenstern és Mircea Diaconu színészeket, Cristian Ţopescu sportkommentátort, valamint Nadia Comăneci, Mihai Leu és Ilie Năstase sportolókat.
Traian Băsescut főleg csak a PD-L vezetői, mint Adriean Videanu, Elena Udrea, Monica Macove, Emil Boc és Theodor Stolojan valamint Theodor Paleologu kísérte el. A román demokrata-liberálisok sorait csak Anghel Iordănescu labdarúgóedző és Chişinău polgármestere, vagyis Dorin Chirtoacă törték meg.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
Ilie Bolojan miniszterelnök hétfő reggelre tanácskozást hívott össze a közel-keleti konfliktus térségében rekedt román állampolgárok helyzetéről – közölte a kormány sajtóirodája.
A jelenlegi információk szerint elhúzódó lehet az iráni konfliktus, ha az Amerikai Egyesült Államok meg akarja gyengíteni az iráni rezsimet, akkor hetekig tartó támadássorozatra van szükség – közölte Csicsmann László Közel-Kelet szakértő.
Meghalt három amerikai katona az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen indított műveletében – közölte vasárnap az Egyesült Államok térségbeli műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM).