Drágítanak a vállalkozók az adóellenőrök akciói miatt

Egyre több kisüzlet, valamint vendéglátó-ipari és szolgáltatásokat nyújtó egység drágította termékeit az elmúlt időszakban az országos adóhatóság (ANAF) adócsalás elleni főigazgatósága által végzett nagyszabású ellenőrző akció nyomán.

2015. április 14., 19:552015. április 14., 19:55

A Capital gazdasági és üzleti hírportál beszámolója szerint a kivizsgálások, de főként a kirótt tetemes és súlyos szankciók hatására a kis cégek immár a legapróbb bevételeket is bevezetik a pénztárgépbe, így minden egyes lej után általános forgalmi adót (áfa/TVA), profitadót és osztalékadót kell fizetniük, így azonban csökken a nettó bevételük.

Az autójavító műhelyek, fodrászatok, szabóműhelyek vagy szállodák esetében a kiadások legnagyobb részét a munkaerőköltség és a fogyóeszközök emésztik fel, ehhez pedig hozzáadódik az esetleges bérköltség.

Annak érdekében, hogy a tulajdonos számára ne legyen ráfizetéses a vállalkozás, illetve lehetőleg profitot termeljen, az egységek többsége csak a legszükségesebb esetben vezeti be e bevételt a pénztárgépbe, hogy minél kisebb összeg után kelljen adókat és illetékeket fizetnie. A jövedelem egy része ennek nyomán egyenesen a tulajdonos, az ügyvezető vagy az alkalmazottak zsebébe megy, ebből pedig az állam nem veszi ki a részét.

Az AT Kearney tanácsadó cég tavalyi felmérése szerint 2013-ban Romániában a feketepiac a bruttó hazai termék (GDP) 28 százalékát tette ki, ez közel 40 milliárd adózatlan vagy csak részlegesen adózott eurót jelent. A tanulmány szerint ugyanakkor Európában a fekete- és szürkepiac értéke eléri a 2100 milliárd eurót, így nem meglepő, hogy az uniós hatóságok számára is prioritást jelent a gazdaság minél nagyobb mértékben történő kifehérítése.

Erre törekszik a Victor Ponta miniszterelnök vezette román kormány is, főként annak tudatában, hogy míg 2012-ben az államkassza bevétele a GDP 19,5 százalékát tette ki, tavaly ez az arány 18,5 százalékra mérséklődött. A kormányfő januárban jelentette ki, hogy felszólítja a pénzügyminisztériumot, az ANAF-ot és a főigazgatóságot, hogy kezeljék az állambiztonságra veszélyes elemként az adócsalást.

Egyelőre úgy tűnik, hogy az adóhatóság „tisztító” akciójának legfőbb célpontjai a kisvállalkozások, amelyek a több tízezer lejes bírságok és ideiglenes bezárások hatására százszázalékosan használni kezdték a pénztárgépeket. Mindez jótékony hatással volt az államkasszára: a kormány adatai szerint 2015 első negyedévében 3 milliárd lejjel több pénz folyt be, mint amennyire az előzetes becslések alapján számítottak, a bevételek ugyanakkor 4,5 milliárd lejjel haladták meg a tavalyi első negyedévben befolyt összeget.

Egy másik, a fogyasztók számára kevésbé kedvező következmény, hogy az árak lassan, de biztosan elkezdtek emelkedni a kisüzletekben és szolgáltatóknál. Az autómosó műhelyek egy része már 4–5 lejjel is emelte árait, az egyik temesvári kocsmatulajdonos elmondása szerint pedig legalább 10 százalékos drágítás szükséges ahhoz, hogy az adók kifizetése után a hely ne legyen veszteséges.

Ilyen körülmények között az is kérdéses, hogy az élelmiszerekre kivetett áfa 9 százalékra való csökkentése júniustól valóban az árak mérséklődéséhez fog-e vezetni, hiszen könnyen meglehet, hogy az árak stagnálni fognak. Ez főként a kisebb településeken jelenthet problémát, ahol kevés kereskedelmi és vendéglátó-ipari egység működik, így nem a versenyhelyzet szabályozza a piacot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés