Kifizette az Országos Diszkriminációellenes Tanács által kiszabott bírságot az a szociáldemokrata politikus, aki a magyar címert náci szimbólumhoz hasonlította – közölte csütörtökön Asztalos Csaba, a testület elnöke.
2012. november 22., 17:562012. november 22., 17:56
Bogdan Diaconu januárban kijelentette, hogy „a magyar címer kihelyezése egy romániai iskolára olyan, mintha náci horogkereszt kerülne egy zsidó tanintézetre”. Emiatt a testület 600 lejre bírságolta a politikust. A tanács elnöke emlékeztetett arra, hogy a testület november elején rótta ki a bírságot, miután megállapította, hogy minden kisebbségnek joga van saját jelképeinek használatához, így a magyarok egyik szimbólumának náci jelképhez való hasonlítása sérti a romániai magyarok méltóságát.
A kormányzó Szociálliberális Unió (USL) színeiben képviselői mandátumra pályázó politikus azután tette a kifogásolt kijelentést, hogy Csíkszeredában a Márton Áron Főgimnáziumnak és a Segítő Mária Gimnáziumnak is otthont adó épület homlokzatára a felújítás során ismét kikerült a magyar címer, amely eredetileg is az épület dísze volt. Diaconu nyíltan magyarellenes megjegyzéseit annak idején Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, erdélyi magyar politikusok, egyházfők, csíkszeredai önkormányzati képviselők egyhangúlag visszautasították.
A politikus ellen egy neve elhallgatását kérő sepsiszentgyörgyi polgár tett feljelentést a diszkriminációellenes tanácsnál. A panaszos juttatta el a Krónikának a hatóság határozatát is, amely bíróságon megtámadható. A diszkriminációellenes tanács döntései megtámadhatók a bíróságon. Az elmarasztalt közéleti személyiségek többsége ezt meg is szokta tenni, és a bírósági végzés függvényében fizetik ki vagy sem a bírságot.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!