
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Romániában december 6-án fogják tartani a parlamenti választásokat, az erről szóló határozatot csütörtöki ülésén fogadja el a bukaresti kormány – jelentette be az ülés elején Ludovic Orban kormányfő.
2020. szeptember 03., 20:472020. szeptember 03., 20:47
A miniszterelnök rámutatott: a 2016-ban megválasztott parlamentnek december 21-én lejár a mandátuma, a kormánynak pedig „kötelessége” a voksolás előtt legalább 90 nappal közzétenni a választás időpontját.
Az alkotmány szerint a parlament mandátumát nem lehet lerövidíteni. Másfelől az államfőnek a választásokat követően legkésőbb 20 napon belül össze kell hívnia az új törvényhozás alakuló ülését. Mindezeket figyelembe véve
– érvelt Ludovic Orban.
A parlament baloldali többsége júliusban elfogadott egy törvénytervezetet, miszerint idén nem a kormány, hanem a parlament hivatott dönteni a választások időpontjáról, ez ellen azonban alkotmányossági óvást emelt Klaus Iohannis államfő, amit még nem bírált el az alkotmánybíróság. A jobboldali elnök szerint sérti a jogbiztonság elvét, és érdekellentétet szül, ha a honatyák – elhúzva a választások kiírását – meghosszabbíthatják saját megbízatásukat, hiszen semmi sem kötelezi őket arra, hogy mandátumuk lejárta előtt, idejekorán elfogadják a választások kiírásáról szóló törvényt.
A választások időpontjának a román pártok taktikai jelentőséget tulajdonítanak. A tavaly óta ellenzékben lévő, de a jelenlegi parlamentben erőfölénnyel rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) minél későbbi, a népszerűtlen kormányzati intézkedések miatt leszálló ágba került Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig minél korábbi időpontban érdekelt.
A parlament egyébként az RMDSZ kezdeményezésére szavazta meg a választások megszervezéséről szóló törvénymódosítást, amely – tekintettel a koronavírus-járványra – egyebek mellett a választási előkészületek időtartamának lerövidítéséről is rendelkezik, és felére csökkenti a jelölésekhez szükséges támogatói aláírások számát.
Romániában szeptember 27-én tartják a júniusról elhalasztott önkormányzati választásokat, így nagyon kevés idő marad a parlamenti választások előkészítésére, és az ország az év hátralévő részében gyakorlatilag folyamatosan választási kampányban lesz.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!