
Csökkentette a megújuló energia szubvencióját a kormány azzal, hogy négy évvel elhalasztja a szél-, nap- és vízenergia előállítását ösztönző úgynevezett zöld tanúsítványok egy részének kifizetését: a bukaresti kormány keddi ülésén elfogadott rendelet ellen szerdán közleményben tiltakozott a román szélenergia-egyesület (RWEA).
2013. június 05., 17:582013. június 05., 17:58
A lakossági és ipari energiaár csökkentését célzó kormányrendelet értelmében július elsejétől kezdődően a 10 megawattnál kisebb teljesítményű új vízierőművek az eddigi három helyett két, a szélerőművek az eddigi kettő helyett egy, a napelemes áramfejlesztők az eddigi hat helyett négy zöld tanúsítványt értékesíthetnek minden megtermelt megawattóra villamos energia után: a kieső támogatást pedig 2017 márciusától, illetve 2018 januártól után (a szélerőművek esetében) kapják meg. A Ziarul Financiar című gazdasági lap becslése szerint a Ponta-kabinet ezzel több mint egymilliárd eurónyi kifizetést örökített át utódjára.
Constatin Nita energiaügyekért felelős tárca nélküli miniszter szerint a román zöldenergia-támogatási rendszer a legbőkezűbb Európában, amit az ország nem engedhet meg magának. Az intézkedéstől azt reméli, hogy a második félévtől kezdődően legalább tíz százalékkal csökken a lakossági villanyszámla.
Az RWEA szerint a kormány törvénytelenül módosította egyoldalúan az Európai Bizottság által is jóváhagyott szubvenciót, amire több milliárd eurós beruházások üzleti terve épült. A zöldenergiába befektető cégek perrel fenyegetik a román államot, és arra figyelmeztetnek, hogy a több százmillió eurós kártérítést a román adófizetőknek kell majd megfizetniük.
Másfelől az ArcelorMittal acélipari óriás – amelynek a romániai kohászati üzemeiben több mint tízezer alkalmazott dolgozik – kilátásba helyezte hogy kivonul Európából, ha az unióban nem csökkennek az energiaárak. Victor Ponta miniszterelnök egyebek közt erre hivatkozva indokolta a megújuló energia támogatásának halasztásáról hozott döntést.
„Az Egyesült Államokban az utóbbi hét évben az ipari gázár 66 százalékkal csökkent, míg Európában 35 százalékkal nőtt. A villamosenergiánál az USA-ban 4 százalékos csökkenés volt, míg Európában 38 százalékos drágulás. Ha nem teszünk semmit, bezárnak a gyárak, és itt maradunk múzeumnak. Vigyáznunk kell, hogy maradjon ipar és lakosság is, amely elhasználja azt a zöld energiát” – érvelt a kormányfő.
Romániában a megújuló energiaforrások jelenleg a fogyasztás 8 százalékát fedezik. A szubvencióról szóló 2008-as törvény indoklásában az szerepelt, hogy 2020-ig Bukarest ezt az arányt 24 százalékra akarja emelni.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!