
A Lehet Más a Politika (LMP) országos választmánya következő ülését Csíkszeredában tartja meg, és a résztvevők találkozni akarnak a romániai magyar szervezetek mindegyikével – jelentette be Mile Lajos országgyűlési képviselő, a párt nemzetpolitikai munkacsoportjának hétfői szolnoki tanácskozását követő sajtótájékoztatón.
2013. augusztus 13., 11:272013. augusztus 13., 11:27
2013. augusztus 13., 20:032013. augusztus 13., 20:03
„Székelyföldi látogatásunkon valamennyi formációval tárgyalni kívánunk, és ezzel arra az LMP szerint helytelen gyakorlatra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy Budapestről akarják megmondani, kik a legitim képviselői a kinti magyaroknak” – jelentette ki a politikus.
Mile Lajos felidézte az LMP álláspontját, hogy a párt teljes mértékben támogatja a határon túli magyarok jogos autonómiatörekvéseit, és nemzetközi kapcsolatait is mozgósítja annak érdekében, hogy ez a – mindenféle emberjogi normával megegyező szándék – megvalósuljon.
Szólt arról is, hogy az LMP szerint a nemzetpolitika csak akkor lehet sikeres, ha megfelelően kiegyensúlyozott és hatékony szomszédságpolitikával párosul, mert a kettő szembeállítása romboló hatású.
Meszerics Tamás, az LMP országos választmányának tagja arról beszélt: a nemzetpolitika egyik fontos eleme – amit a mindenkori zöld mozgalmak képviselnek –, hogy a Kárpát-medence egy ökológia egység, és emiatt a határon belüli és túli magyar szerveteknek sok közös tennivalójuk van. Példaként említette a verespataki bánya megnyitásának előkészületeit, mondván, erről az LMP minden érdekelttel tárgyalást kezdeményez.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!