Corlățean kikelt a könnyített honosítás ellen

Begyűrűzött Romániába a magyarországi választási kampány az új magyar állampolgársági törvény miatt, amellyel három év alatt több mint félmillió külföldi állampolgárnak adtak magyar állampolgárságot – jelentette ki Titus Corlățean külügyminiszter csütörtökön.

Hírösszefoglaló

2014. március 14., 10:182014. március 14., 10:18

2014. március 14., 10:192014. március 14., 10:19

Az Agerpres hírügynökség szerint a román diplomácia vezetője (képünkön) a magyar honosítási törvény romániai hallgatólagos elfogadásának tulajdonította a bukaresti köztelevízió műsorában, hogy „egyes szélsőséges magyarországi pártok Erdélyben folytatnak választási kampányt”.

„2010-ben a Fidesz-kormány a Jobbik támogatásával két fontos törvényt fogadott el: az egyik Trianonnal foglalkozik, a másik az állampolgárság odaítélésével. Akkor a Boc-kormány és Románia elnöke hallgatásukkal elfogadták ezt a törvényt. Én már akkor megmondtam, hogy ha Bukarest ezt elfogadja, márpedig hallgatólagosan elfogadta, annak következményei lesznek” – hibáztatta politikai ellenfeleit a szociáldemokrata politikus.

Corlățean hangsúlyozta, a magyar állampolgársági törvény különbözik a romántól. Szerinte az etnikai kritérium sokkal erőteljesebben jelen van a magyar jogszabályban, amelyet a románnál sokkal rugalmasabbnak nevezett. A román külügyminiszter a különbségek hangoztatásával a magyar kormánynak azon állítását igyekezett cáfolni, miszerint a külhoni magyarok gyorsított honosításáról szóló törvény kidolgozásánál a román példából is ihletet merített.

A román politikusok többsége a magyar szélsőjobb által kampánycélokra felhasznált szélsőséges megnyilvánulásnak minősítette a Székely Nemzeti Tanács március 10-ei, marosvásárhelyi autonómiatüntetését, amelyen Vona Gábor, a Jobbik elnöke is jelen volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Hirdetés
2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
Hirdetés