
A magyaroknak üzent Titus Corlăţean román külügyminiszter kedden Nagylakról az autonómiatörekvések és Tőkés László tusnádfürdői kijelentése kapcsán, amelyben az európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke védhatalmi státust kért Magyarországtól az erdélyiek számára.
2013. október 15., 20:092013. október 15., 20:09
A román külügyminiszter az Arad megyei kisvárosban járva arról beszélt: a település az interkulturalitás és a társadalmi integráció modellje, „a 210 éves román-szlovák együttélés pedig azt bizonyítja, hogy nincs szükség protektorátusra annak érdekében, hogy sikeresen megőrizzék a nemzeti identitást.”
Corlăţean bírálta egyes magyar politikusok szerinte „szélsőségesen nacionalista retorikáját”, amellyel etnikai alapú autonómiát követelnek, és arról beszélt: Románia fenntartja „a kisebbségvédelem európai modelljét,” de az ország területén található „szigetek” nélkül. A miniszter szerint az etnikai alapú autonómia ellentétes az európai követelményekkel, szerinte ugyanis az „szegregációról, konfliktusokról és etnikai feszültségről” szól. Úgy vélte, amit egyes magyar politikusok művelnek, az „saját kisebbségük érdekei ellen való.”
Corlăţean egy, a szlovákok nagylaki jelenlétének 210. évfordulója alkalmából a szlovák és a román miniszterelnöki hivatal által szervezett rendezvényen vett részt Nagylakon, a rendezvényen szlovák kollégája, Miroslav Lajcák is ott volt. Corlăţean beszédében arról szólt, hogy a protektorátus mellett „nincs szükség társadalmon belüli, etnikumközi konfliktusokra sem, mivel két, nyelvében, vallásában és kultúrájában különböző közösség képes harmonikusan együtt élni.” Egyúttal úgy vélte, a szlovák közösség teljes mértékben integrálódott a romániai társadalomba. „Egy társadalmon belül a kulturális sokszínűség, amely egy nemzeti kisebbség tagjai kulturális, nyelvi és vallási identitásának megőrzése révén nyilvánul meg, nem zárja ki azt, hogy az adott kisebbség tagjai integrálódjanak a társadalomba, hanem ugyanazon érme két oldalát jelentik, ami ellentétes mindenféle asszimilációs politikával” – jelentette ki a román külügyminiszter. Corlăţean egyúttal azt állította: Románia következetesen folytatja a nemzeti kisebbségek védelmére irányuló politikáját, és meg kívánja óvni a nemzeti kisebbségek tagjainak etnikai, nyelvi, vallási és kulturális önazonosságát.
Miroslav Lajcák arról beszélt: sehol sem talált olyan kedvező körülményeket a kisebbségben élő szlovákság számára, mint Romániában, ahol iskolái és intézményei is vannak, és parlamenti képviselettel is rendelkezik.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!