
Tőkés László megbüntetését kérte Martin Schulztól, az Európai Parlament (EP) elnökétől Corina Creţu, a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) EP-képviselője – idézte szerdán Creţu közleményét az Agerpres hírügynökség.
2013. augusztus 28., 17:452013. augusztus 28., 17:45
A Szocialisták és Demokraták (S&D) képviselőcsoportjának egyik alelnöke a levélben úgy vélekedett, hogy Tőkés László az európai alapértékeket és a tagállamok együttműködését sértő nézetek terjesztésére használja EP-képviselői státusát, „nacionalista és revizionista\" megnyilatkozásai ártanak az európai törvényhozás megítélésének. Ennek alapján Tőkés megbüntetésének fontolóra vételét kérte a szintén szociáldemokrata Schultztól.
„Magyar protektorátus nyilvános igénylése a román állam egy része fölé az egyik leglényegesebb tünete a szélsőséges, etnicista és revizionista álláspontok térhódításának\" – írta levelében a szociáldemokrata EP-képviselő. Creţu szerint Románia kisebbségvédelmi rendszere „elismerten\" a legdemokratikusabbak közül való, és ilyen körülmények között az etnikai autonómiát népszerűsítő „szélsőséges offenzíva\" Magyarország és Románia kapcsolatait, az erdélyi etnikai békét veszélyezteti.
A szociáldemokrata EP-képviselőről különben nemrég annak kapcsán cikkezett a bukaresti sajtó, hogy kiderült, fülig szerelmes volt Colin Powell volt amerikai külügyminiszterbe „Túlságosan szerettelek, sok-sok évig. Te voltál életem szerelme\" – vallotta be 2011. november 11-én a 2007-ben EP-képviselői mandátumot szerzett Corina Creţu a négycsillagos hadseregtábornoknak küldött elektronikus levelében, amelyre úgy derült fény, hogy egy hacker feltörte Powell postafiókját.
Mint ismeretes, a főbb román közjogi méltóságok mindegyike bírálta Tőkés Lászlót, amiért a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen azt javasolta, Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke nemrég hivatalos átiratban javasolta az elnöki hivatalnak Tőkés állami kitüntetésének visszavonását, miután megítélése szerint már nem teljesülnek sem a jogi, sem az erkölcsi feltételei annak, hogy az európai parlamenti képviselő a Románia Csillaga érdemrend birtokosa legyen.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!