
Fejenként 400–400 lejes bírságot rótt ki szerdai ülésén az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium igazgatójára, illetve egyik tanárára a március 15-i hajpántügy miatt.
2013. október 16., 19:002013. október 16., 19:00
A Hotnews hírportál tájékoztatása szerint a testület úgy határozott, hogy a két pedagógus hátrányos megkülönböztetésben részesítette a tanintézet diákját, Sabina Elenát, amikor a magyar nemzeti ünnepen eltávolíttatta fejéről a piros-sárga-kék hajpántot. A diszkriminációellenes tanács szerint a kislány osztályfőnöke tettével vétett a diák emberi méltósága ellen, míg a tanintézet volt igazgatójának a kislánnyal szemben tanúsított „jogtalan viselkedése” miatt kell bírságot fizetnie. A pedagógusokat a kilencedikes diáklány panaszolta be a testületnél, amelynek tagjai egyhangúlag döntöttek az ügyben.
Mint ismeretes, a kovásznai iskolában feszültséget keltett, hogy a diáklány a magyar nemzeti ünnepen trikolóros fejpánttal jelent meg az iskolában, miközben magyar társai az ünnepségekre készültek. Osztályfőnöke levétette fejéről a hajpántot. Az esetről az országos román sajtó is beszámolt, áldozatként mutatva be a botrányt kirobbantó diákot. Sabinát a közösségi portálokon ezrek biztosították szolidaritásukról, több városban pedig szimpátiatüntetéseket is szerveztek. Az eset nyomán az iskola vezetőségét is leváltották, úgy vélve, nem kezelte megfelelően a helyzetet.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!