
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) a bűnvádi eljárás indítását az EP-képviselő ellen pénteken jelentette be, de a nyomozásra hivatkozva nem közölt a vizsgálattal kapcsolatos egyéb részleteket. Severint azzal gyanúsítják, hogy pénzt fogadott el egy törvénymódosító indítvány benyújtásáért.
2011. július 22., 17:262011. július 22., 17:26
2011. július 26., 19:252011. július 26., 19:25
Az EP-képviselőt pénteken hívták be az ügyészségre, ahol közölték vele, hogy bűnvádi eljárást indítottak ellene. A mentelmi jogát június 23-án vonta meg az Európai Parlament, így lehetségessé vált a politikus elleni büntetőjogi eljárás indítása.
A volt román külügyminisztert más EP-képviselőkkel együtt a brit Sunday Times újságírói környékezték meg, akik állobbistákként 100 ezer eurót ajánlottak a képviselőnek, ha törvénymódosító indítványt nyújt be az EP-nek. Kezdeti munkájáért 12 ezer eurót fel is számolt a szociáldemokrata képviselő.
Az ügy kipattanását követően az EP szocialista frakciója kizárta soraiból Severint, bár a román képviselő visszautasította a vádat, mondván, nem sértette meg a törvényeket. Saját pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) is kizárta, és követelte, hogy mondjon le mandátumáról, de a képviselő nem volt hajlandó erre.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
Tesztelték a Burevesztnyik hiperszonikus, pilóta nélkül manőverező repülőgépet október 21-én – jelentette Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke Vlagyimir Putyin elnöknek vasárnap egy vezetési ponton.
szóljon hozzá!