A bukaresti parlament határozatban foglalt állást kedden arról, hogy nem tükrözi Románia célkitűzéseit a Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke által javasolt 2014–2020-as uniós költségvetés-tervezet.
2012. november 20., 18:412012. november 20., 18:41
A törvényhozás két háza együttes ülésen jelentős szavazattöbbséggel fogadta el a határozatot, amelyben szorgalmazza, hogy Traian Băsescu államfő határozottan képviselje a csütörtökön kezdődő EU-csúcson az Európai Bizottság által korábban javasolt költségvetés-tervezetet, amely szerint Románia több pénzt kapna, mint a Van Rompuy által javasolt tervezet szerint.
Victor Ponta miniszterelnök szerint ez utóbbi 7–8 milliárd eurót vonna el Romániától a következő uniós költségvetési ciklusban. A határozat szerint az unió új költségvetésének a szolidaritást és a tagországok közötti lemaradás csökkentését kell erősítenie. „Románia számára elfogadhatatlan, hogy a büdzsé hátrányos megkülönböztetésben részesítse a tagországokat” – olvasható a dokumentumban. A parlament azt követően foglalt állást, hogy a miniszterelnök és Traian Băsescu között vita alakult ki arról, milyen álláspontra helyezkedjen Románia az unió költségvetésével kapcsolatban.
Ponta korábban úgy nyilatkozott, hogy Romániának a vétójogával is élnie kell, ha a Van Rompuy-féle költségvetés-tervezet érvényesül. Kedden Băsescu ismét leszögezte, hogy nem válik hasznára Romániának, ha a vétójog alkalmazásával fenyegetőzik, hiszen akkor azt kockáztatja, hogy az EU-csúcsot megelőző tárgyalásokból eleve kirekeszti magát.
Az EU-csúcson Băsescu képviseli Romániát. Becslések szerint az EU 2007 és 2013 között 34 milliárd eurót bocsátott Románia rendelkezésére, az új büdzsétervezet szerint Bukarest 40–45 milliárd euróra számíthat. Ez az összeg azonban minden bizonnyal nő majd, kérdéses viszont, hogy mennyivel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!