
Bizonyos mértékig a nyugati újságírók felelőssége is, hogy ma Közép-Kelet-Európa – és benne a magyar kisebbség – helyzete alig téma Nyugat-Európa számára, tartja Nick Thorpe. A BBC budapesti székhelyű közép-európai tudósítója 1986 óta közelről követi figyelemmel a volt kommunista térség átalakulását.
2014. március 12., 14:462014. március 12., 14:46
2014. március 12., 14:472014. március 12., 14:47
– Mikor és milyen apropóból bukkant fel először a régióban?
– 1983-ban jártam első alkalommal Magyarországon úgynevezett politikai turistaként. Az akkoriban egyre aktívabb Dialógus békecsoportot próbáltam megkeresni Budapesten, amelynek atomellenessége nemcsak az amerikaikat célozta, de a szovjet atomfegyverkezést is. Bátor cselekedet volt ez, hiszen nekünk nyugaton könnyű volt tüntetni mindenféle környezetvédelmi ügyekben, de Magyarországon azért veszélyesnek számított. Nevek és címek nélkül érkeztem, a csoport angol partnerei ugyanis nem akartak nehézségeket okozni nekik, ezért semmilyen elérhetőséget nem adtak ki. Az első napon a barátnőmmel ültünk egy budai borozóban, amikor bejött egy férfi egy gyerekkel, kabátján a Dialógus jelvényével, körülnézett és kiment. Mint kiderült, Erdély Dániel volt és a fia, Mátyás, ma neves operatőr, fotós. Utánuk mentem, leültünk, összebarátkoztunk.
– Mekkora a nyugati közvélemény ráfigyelése ma a romániai magyarságra?
– Ma nem téma nyugaton. Cinikusan hangzik, de így igaz: míg nincs botrány körülötte, addig nem az. Összességében ’90 óta Magyarország, de Románia is csak mérsékelten érdekes. Sikersztori is lehetne, hogy a románok és a magyarok nem harcolnak egymással, hogy lehet magyarul tanulni. Talán nekünk, nyugati tudósítóknak is többet kellett volna tennünk ennek érdekében. A baszk, a katalán, a koszovói példa tematizálása segíthetne az ügyön. A skót függetlenségi népszavazás viszont nem, mivel egészen más ott a történelmi háttér, sokkal több idő állt rendelkezésre a sebek begyógyulására. Ha Skóciában élő angol lennék, a skót függetlenségre szavaznék, hiszen Anglia és mi, angolok nem leszünk ettől kevesebbek.
A teljes interjú az Erdélyi Napló március 13-án megjelenő 10. lapszámában olvasható.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!