
Elkészült a Brassó–Vidombák-repülőtér kifutópályája, a további beruházásokra a székelyföldi önkormányzatok partnerségére is számít a Brassó megyei közgyűlés. A kifutópályát október 3-án avatják, egy közepes méretű repülő száll majd fel róla – jelentette be Aristotel Căncescu, a Brassó megyei önkormányzat elnöke.
2014. szeptember 29., 20:562014. szeptember 29., 20:56
Az általa vezetett intézménynek még ötmillió euró áll a rendelkezésére, hogy a pálya körüli infrastruktúrát kiépítse, ám ezzel a reptér csak 70 százalékban lesz kész. További 20 millió euróra lenne szükség a terminál megépítésére, egymillióba kerül az irányítótorony, és még két-három millió euró a kivilágítás. Ugyanakkor még ezzel sem lenne teljesen befejezve a projekt, hiszen még sok felszerelésre lenne szükség a működtetéséhez, mondta a brassói politikus.
A további beruházásokat a Repülőterek Országos Társasága, vagyis az otopeni-i nemzetközi repülőtér üzemeltetője fedezné, erről szóban már voltak egyeztetések – közölte továbbá Căncescu. A tárgyalások az állami tulajdonban levő társasággal egyébként akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy az otopeni-i reptér egyik kifutópályáját felújítás miatt lezárják, és az ezen lebonyolított forgalmat a konstancai vagy a brassói repülőtérre tudnák átirányítani.
Brassó jobb megoldásnak tűnik, mert közelebb van Bukaresthez, mint a tengerpart, másik előnye, hogy a napokon belül befejezett kifutópályája Bukaresten kívül az egyetlen az országban, amelyre Boeing 737-es és Airbus 320-as repülők is landolhatnak.
A Brassó megyei önkormányzat hivatalos levélben fordult a Repülőterek Országos Társaságához, felajánlva az együttműködést. Ebben leszögezik, hogy a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér 210 hektáron terül el, évi egymillió utasnak megfelelő forgalmat bonyolíthat le, ebben benne van az utasszállítás mellett a teherszállítás is. A dokumentumban azt is kifejtik, hogy a készülő reptér Brassó, Kovászna és Hargita megye gazdasági és társadalmi fejlődésének motorja lehet.
A brassói önkormányzat a társaság hivatalos válaszára vár, hogy elkészítsék a társulási szerződés tervezetét. „Valószínű, hogy közvetlen társulás jön létre, de nem kizárt, hogy ebben részt vesz Vidombák városa, valamint Kovászna és Hargita megye. Ugyanakkor Brassó város önkormányzata is beléphet, a város vezetői már jelezték, hogy részt vennének a reptér további építésében” – jelezte a napokban Mihai Pascu, a Brassó megyei önkormányzat alelnöke.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke a portálunknak elmondta, várják a hivatalos megkeresést, hiszen elsődleges fontosságúnak tartják a vidombáki repülőtér megépítését.
„Még a repülőtér tervezésekor felmerült, hogy a két székely megye önkormányzata is társul, végül erre nem került sor, a Brassó Megyei Tanács önállóan vágott bele a projekt kivitelezésébe. Számunkra prioritás a Sepsiszentgyörgytől húsz kilométerre levő reptér, ezért nyitottak vagyunk az együttműködésre, ám az a sajtón keresztül való üzengetéssel nem valósulhat meg” – szögezte le a háromszéki politikus.
Amint arról több ízben is írtunk, az otopeni-i után az ország második legnagyobb repülőterének a megépítésére és üzemeltetésére már 2007-ben kiírták a versenytárgyalást, azóta azonban több ízben a politikai csatározások tárgya volt. A brassói politikusok viszont most derűlátóak, úgy értékelik, hogy a reptér jövő év végére elkészülhet.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!