
Nem vár a román kormány az ország közigazgatási újrafelosztásával a jövő évre halasztott alkotmánymódosításig, hanem még idén ősszel megvalósítja a régióátszervezést.
2013. szeptember 01., 14:362013. szeptember 01., 14:36
2013. szeptember 01., 14:372013. szeptember 01., 14:37
Victor Ponta miniszterelnök az általa irányított Szociáldemokrata Párt (PSD) állandó tanácsának pénteki ülésén bejelentette: a bukaresti parlament őszi ülésszakán előterjesztik a közigazgatási átszervezésről szóló törvénytervezetet. „Számunkra idén ebben az évben a dezcentralizáció megvalósítása jelenti a fő politikai, kormányzati és parlamenti prioritást” – szögezte le Konstancán Ponta, hozzátéve, 2014 januárjáig eldöntik azt is, mely intézmények kerülnek át a régiók és a helyi önkormányzatok hatáskörébe.
Bár a miniszterelnök részletekbe nem bocsátkozott, a Hotnews hírportál PSD-s forrásokból úgy értesült, hogy az eddigi elképzeléssel ellentétben nem nyolc, hanem tíz nagy régióra osztanák fel az országot. A román kormánykoalíciót alkotó szociáldemokrata és liberális alakulat helyi erős emberei érdekeit kielégítendő a jelenleg hat megyét magába foglaló központi fejlesztési régió két legnagyobb városát, Brassót és Nagyszebent különválasztanák, s két kisebb fejlesztési régióba sorolnák.
Ennek megfelelően a 82 százalékos arányban magyarok lakta Hargita, Maros (a magyarok számaránya 40 százalék) és Kovászna megye (74 százalék) a dél-erdélyi Brassó megyével alkotna egy régiót, ahol 7,2 százalékos arányban élnek magyarok. Ezáltal a létrehozandó közigazgatási egységben negyven százalékos lenne a magyarok aránya.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!