
Felháborodásának adott hangot kedden Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke egy, a német sajtóban a múlt héten megjelent cikk miatt, amely szerint Európa következő „szeparatizmus miatti konfliktusa” Romániában törhet ki, ahol Székelyföld „az autonómia megszerzése előtt áll.”
2014. április 22., 16:522014. április 22., 16:52
Borboly (képünkön) szerint valóságos hisztéria tört ki a székely autonómia kapcsán, és leszögezte: a Der Freitag című lapban megjelent cikkben – amelyet a bukaresti sajtó is átvett – megemlített Hargita, Kovászna és Maros megyében az emberek mindennapi gondokkal küszködnek, problémáik ugyanazok, mint az ország más régióiban – például a munkahelyek hiánya, a fiatalok elvándorlása vagy az oktatási rendszer hiányosságai.
Hozzátette: a térség gazdasága az idegenforgalomra támaszkodik, annak fejlődéséhez pedig nyugalomra van szükség, nem pedig rendszeresen visszatérő botrányokra.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!