
Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó
Romániában jelenleg a medvék nagy száma problémát jelent, és amint a képviselőház elfogadja a medvepopuláció szabályozásáról szóló törvénytervezetet, a környezetvédelmi miniszter ismertetni fogja a következő lépéseket, amelyekkel a nagyvadakat távol tartsák a turisztikai területektől – jelentette ki pénteken Marcel Ciolacu kormányfő.
2024. július 13., 08:482024. július 13., 08:48
A parlamentben nyilatkozó Ciolacu elmondta, tudott a képviselőháznál elakadt törvénytervezetről, amit a szenátus már elfogadott, de nem elsöprő többséggel, és az alsóházban eddig nem sikerült megteremteni a többséget a koalíciós partnerekkel a tervezet elfogadására. Most azonban, a kedden történt tragédia nyomán, amelyben egy 19 éves lány medvetámadásban életét vesztette a hegyekben, el kell és el is fogják fogadni a tervezetet.

A hegyimentőknek sikerült lehozniuk a hegyről a fiatal nő holttestét, akit kedd délután a Bucsecs-hegységben levő Jepii Mici turistaútvonalon megölt egy medve.
Az újságírók azon kérdésére, hogy ez a törvény elegendő lesz-e ahhoz, hogy ezután ne történjenek a keddihez hasonló tragédiák, Ciolacu tagadóan válaszolt, rámutatva, hogy a Romsilva, a vadásztársulások, a környezetvédelmi miniszter hathatós beavatkozására is szükség lesz. Véleménye szerint
„nem vehetik a vadászok csak úgy a puskájukat, hogy elinduljanak medvét lőni az erdőbe”, de valamit gyorsan tenni kell a turisták védelmében.
„A hétfői szavazást követően a környezetvédelmi miniszter sajtótájékoztatón el fogja magyarázni a következő lépéseket, amelyeket meg kell tennie” – fűzte hozzá a kormányfő. Hozzátette, sajnálja, hogy a törvénytervezetet nem fogadta már el hamarabb az alsóház, még a rendes parlamenti ülésszakban.
A képviselőházat rendkívüli ülésszakra hívták össze hétfőre. A házbizottság csütörtöki döntése értelmében az alsóház hétfőn 15 órától fog ülésezni, hibrid formátumban.
Marcel Ciolacu miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezi a medvepopuláció kezelését szolgáló új intézkedések megvitatására és elfogadására. Nyilatkozata szerint a tervezett törvénymódosítások kidolgozás alatt állnak.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.
6 hozzászólás