Biztos schengeni kudarc

Románia és Bulgária nem lesz a schengeni övezet tagja 2014-től kezdődően sem, mivel túl sokan ellenzik ezt – jelentette ki José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.

Balogh Levente

2013. november 12., 19:222013. november 12., 19:22

Az uniós „kormány” első embere erről hétfőn este beszélt a francia LCI televíziónak nyilatkozva. Ezzel végleg eldőlt, hogy még a kétlépcsős csatlakozásról szóló forgatókönyv sem valósulhat meg január elsejétől, ami azt jelentené, hogy első körben csak a légi és a vízi határátkelőkön szüntetnék be a határellenőrzést, majd az ebből leszűrt tapasztalatok alapján döntenének a szárazföldi átkelőkön zajló ellenőrzések feloldásáról.

Traian Băsescu román államfő kedden úgy vélte, Barroso kijelentését hibásan értelmezték, az EB elnöke ugyanis nem arról beszélt, hogy jövőre sem valósulhat meg a csatlakozás, hanem arról, hogy január elsején biztos nem. Az elnök szerint a belépésről szóló tárgyalások egy pozitív hangvételű igazságügyi országjelentés esetén folytatódhatnak.

Pia Ahrendkilde-Hansen, az EB szóvivője jelezte: Barroso nem előzetes álláspontot nyilvánított, csupán ismertette a jelenlegi tényállást az ügyben.

Az előzetes tervek szerint a két balkáni országnak még 2011 elején kellett volna a belső határellenőrzés megszűnte nyomán létrejött uniós övezethez csatlakoznia, akkor azonban Franciaország, Németország, Hollandia és Finnország azzal akadályozta meg a felvételüket, hogy túlságosan nagy a korrupció, lassan halad az igazságügyi reformja, és a külső uniós határok őrizete is kívánnivalót hagy maga után.

Az Európai Bizottság álláspontja ugyanakkor az, hogy a két ország teljesítette a csatlakozás technikai feltételeit, és ezt maga Barroso is többször megerősítette az idei év során is. Ennek ellenére Manuel Valls francia belügyminiszter idén is úgy nyilatkozott: amíg Románia nem rendezi a roma migráció kérdését, nem léphet be a schengeni övezetbe, ráadásul a külső határőrizet továbbra sem megfelelő. Hasonlóan nyilatkozott a berlini belügyminiszter is, Hollandia pedig jelezte: a csatlakozás jóváhagyásáról szóló döntés előtt meg kívánja várni az Európai Bizottság januárban esedékes igazságügyi országjelentését. Mint ismeretes, Románia és Bulgária csak akkor csatlakozhat a schengeni övezethez, ha ezt egyhangúlag jóváhagyja az összes tagállam.  

Negatív országjelentés várható?
Negatív hangvételű lesz a Romániáról szóló igazságügyi jelentés, amelyet az Európai Bizottság által várhatóan januárban hoz nyilvánosságra – állította Traian Băsescu államfő. Az elnök hétfőn est azt mondta: nem az igazságszolgáltatási intézményekkel van probléma, hanem a kormánnyal és a parlamenttel. Előbbivel az államfő szerint az a gond, hogy nem menesztették a kabinetből azon minisztereket, akik ellen bűnvádi eljárás zajlik, utóbbival pedig az, hogy több exminiszter ügyében sem hagyta jóvá a bűnvádi eljárás beindítását. Băsescu emellett úgy véli, az EB az igazságügy elleni támadásokat is szóvá teszi majd, itt főleg a DNA korrupcióellenes osztályának élén álló Lucian Papici ügyész leváltásának körülményeit említette meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés