
Etnikai diszkrimináció miatt 2000 lejre büntette az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a Szatmár megyei Informaţia Zilei napilapot, valamint 3000 lejre azt a magánszemélyt, aki egy álláshirdetésben kizáró körülményként jelölte meg a magyar nemzetiséget.
2013. december 16., 20:482013. december 16., 20:48
A hatóság sajtóértesülések nyomán indított vizsgálatot az említett apróhirdetés ügyében, melynek feladója ékszerüzletbe keresett fiatal, kellemes külsejű hölgyet, a feltételek között pedig azt is kikötötte, hogy az illető nem lehet magyar.
Asztalos Csaba, a CNCD elnöke portálunknak elmondta, az etnikai diszkrimináció ténye mellett azt is megállapították, hogy az életkorra vonatkozó kikötés is jogszabályba ütköző. Hozzátette: elképzelhető, hogy a hirdető cég kapcsán is hoznak majd határozatot, azonban a vállalat adatait mindeddig nem kapták hivatalosan kézhez.
Etnikai diszkrimináció miatt egyébként 2 és 100 ezer lej közötti pénzbírság róható ki. Asztalos Csaba szerint a testület döntése egyhangú volt, és azért szabták ki a minimumot, mivel úgy ítélték meg, hogy a legkisebb összegű büntetéssel is elérik a céljukat.
A CNCD egyébként hétfőn két bírságot rótt ki a román közszolgálati televízió 3-as csatornáján sugárzott antiszemita karácsonyi dal ügyében is. A kolindát kiválasztó Kolozs megyei hagyományőrző központot, illetve a dalt előadó Dor Transilvan népi együttest működtető kolozsvári közszállítási vállalatot (RATUC) 5000–5000 lejes büntetéssel sújtotta. A döntést egyhangúlag hozta meg a testület. Mint ismeretes, csütörtökön az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) is bejelentette, hogy 50 ezer lejes pénzbírságot ró ki a köztévére a zsidóellenes dal sugárzása miatt.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!