
Míg a pénzügyminisztérium adatai szerint mintegy 20 százalékkal csökkent az adócsalás annak köszönhetően, hogy a kormány bevezette a kedvezményes áfát a péktermékekre, a Pénzügyi Tanács számításai szerint az adóbeszedés hatékonysága nem növekedett az intézkedést követően.
2014. október 01., 16:182014. október 01., 16:18
Az állami hatóság jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy a tavaly szeptember óta – amikor a péktermékek esetében 24-ről 9 százalékra csökkentették az áfát – a kormánynak tulajdonképpen 386,7 millió lejjel csökkent a bevétele az elmúlt 12 hónapban az előző évhez képest.
Ezzel szemben a termelők érdekeit védő Rompan szövetség korábban ismertetett adatai szerint tavaly szeptember óta 19 százalékkal, mintegy 280 ezer tonnával nőtt az értékesített liszt és kenyér mennyisége, amely után a termelők adót fizettek.
Az elmúlt egy évben 1,026 millió tonnára nőtt az egy évvel korábban jegyzett 862 ezer tonnáról a értékesített kenyérmennyiség. A termelők szerint a fogyasztók is jól jártak, mert olcsóbb lett a kenyér és a liszt, így összesen 136 millió euró megtakarítást jegyeztek a fogyasztói oldalon.
A pénzügyminisztérium az intézkedés kedvező hatásai között említette, hogy 10 ezer tonnával nőtt a kenyértermelés és 20 ezer tonnával a liszt termelése a kedvezményes áfa bevezetése óta. Victor Ponta miniszterelnök egyébként már felkérte a mezőgazdasági minisztériumot, vizsgálja meg a kedvezményes áfa egyéb alapélelmiszerekre (zöldségek, gyümölcsök, hústermékek) való kiterjesztését is.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!